Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1902

8

csakis magyarul tudó emberekkel töltsék be. Jó tanácsokkal szolgál a nemzetnek Verseghy Ferencz „A magyar hazának anyai szózatja az Ország napjaira készülő magyarokhoz“ (1790) czimű kis röpirata. Bátor hangon buzdítja nemzetét, hogy küzdjön minden ellen, a mi haladásában meggátolhatná. Tanácsokat ad a nemességnek, a papságnak, az „Ország napjára“ gyülekezőknek :

„Nem magatok, hanem a nemzet hasznát tekintvén, Nyessetek el mindent, a mi lenyomja fejét,“ .—

így hirdeti a magyar iró az új eszméket, ily módon akar közvéleményt teremteni. A kilenczvenes évek irói azon buzgólkodnak, hogy az elmaradt nemzetet tanítsák, irányítsák, hogy számot tehessen a többi művelt európai nép sorában. Kijelölik az eszközöket, a melyekkel e czél a legbiztosabban elérhető.

E czél elérésére egyik leghathatósabb eszköz a magyar színház létesítése.

Bayer József kutatásai (A nemzeti játékszín története. I. k. 64. 1.) után tudjuk, hogy a magyar játékszín ügye érdekében 1779-ben egy német nyelven kiadott röpirat szólalt föl először, de természetesen sikertelenül. A Mindenes Gyűjtemény jónak látja, ha a 1790-iki országgyűlés tartama alatt Pesten és Budán hetenkint kétszer-háromszor magyar színészek játszanának. Kazinczy Ferencz (Orpheus: Előszó Hamlethez.) és Báróczi Sándor (A védelmezett magyar nyelv. Bécs, 1790.) szintén hozzászólnak a szinház-kérdéshez, ámbár az utóbbinak iratából kitűnik, hogy az ő felfogása szerint a nemzet egy része előítélettel van a színészet iránt. Báróczi munkájából különösen Aloyzius és István párbeszéde érdekes. Aloyzius az ósdiság híve, István a haladás embere. Aloyzius a színházat az erkölcstelenség, fajtalanság és feslettség iskolájának tartja,*) István ellenben a nyelv gyarapításának és terjesztésének eszközét látja benne, de attól tart, hogy még most sokan ellene volnának „bizzunk valamit az időre is.“ A színészet nem virágozhatik pártolás nélkül, most pedig a kellő műveltség hiánya miatt csak igen kevesen akadnának, a kik fölfoghatnák annak értékét és hathatósan hozzájárulhatnának annak támogatására.

Decsy Sámuel Pannóniái Fénikszében (Bécs, 1790.) az

*) Későbben is akadnak hasonló gondolkodásúak. Midőn Pest megye köriratot intézett a megyékhez a színészet pártolása ügyében, irta Kölcsey nevezetes szónoki beszédét (1827. Élet és literature.) a színészet ügyében. Ebben czáfolja meg a képzelt ellenfél állítását: a színészet, mint orkölcsrontó intézmény országos pártolásra nem méltó.