Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1902
9 eddigi állapotok gyökeres megváltoztatását ajánlja. Különös súlyt kíván helyezni az ifjúságnak jó irányú nevelésére és jó magyar könyvekre. A színházak szükséges voltát hangsúlyozza. A nőktől várja leginkább a magyar játékszín érdekeinek elő mozdítását, éppen úgy, mint előbb Révai Miklós. A kártyaasztal nyereségéből minden népesebb városban lehetne egy közönséges színházat építeni. „Válaszszátok ki kellemetes ifjaitokat, tanítsátok őket víg és szomorú játékoknak játszására, mesterséges éneklésre és tánczokra, meglátjátok, mennyire fog közietek az erkölcsi tudomány menni s nem fognak titeket a külső nemzetek durva és érzéketlen nemzetségnek tartani A közönséges játékok hasznosak mind a testnek, mind a léleknek formálására nézve. A víg és szomorú játékokban magokat gyakorlók sokkal hathatósabban tudják benső érzékenységeiket kijelenteni, mint mások; ékesbeszédűek ők, nyájaskodók és magokat kedveltetni tudók a társalkodásokban. A játéknéző helyeket gyakorlók mind íz-érzésekre, mind benső érzékenységeikre nézve tökéletesebbek azoknál, kik csupán csak olvasásban és mély elmélkedésekben töltik idejöket. “ Báróczi tehát egész határozottsággal nemesítő belolyást tulajdonít a színháznak; kívánatosnak tartja, hogy az ország nagyobb városaiban megfelelő „nézőházak“ létesítessenek; az eredményt társadalmi utón kell elérni. Az eddigiekből látható, hogy a magyar nyelvnek s vele kapcsolatban a nemzeti színészetnek akadtak lelkes pártfogói. Az országgyűléseken szép szónoklatok hangzottak el a magyar nyelv ügyében, de mind a mellett az eredmény csekély vala. II. Lipót megnyugtatta ugyan a nemzetet, hogy nem akar idegen nyelvet behozni a közügyek tárgyalására; el is rendelte, hogy az iskolákban tanítsák a magyar nyelvet, de — a mi a legkívánatosabb volt volna — a magyar tudós társaság és a magyar játékszín, melyet az előbbinél is fontosabbnak tartottak, mégsem tudott létrejönni. Kis János (Emlékezései életéből maga által feljegyezve II. Olcsó könyvtár 283. sz.) az oly nagy hévvel kitört magyaroso- dási buzgalmat találóan nevezi szalmatűznek. A lelkesedés nagy volt, de áldozatot nem tudott hozni a nemzet. „Hiányzott nálunk akkor még — Írja Bayer József — a kulturális közérdek ; a politikai pedig mindent absorbeált. A nemzet nem teremthetett törvényhozásilag uj állapotokat, mert ezekhez új emberek kellettek volna. Magyarország jövője azok kezébe volt
