Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1898

12

csak látszólagosak, a mai német nyelvben vannak ugyan tiszta mássalhangzós képzők, ezek azonban a régi nyelvben összevoltak kapcsolva magánhangzóval: Schwal-be, Par-be az ófn. nyelvben meg swal-a-wa, vara-wa alakban szerepeltek. A képző csak egy szótagból áll: a látszólag többtagú képző az egytagúnk halmozásából ered: Tän-del-ei.

I. Magánhangzós képzők.

Ezen képzők az úfn. nyelvben más alakban és szükebb körben jelennek meg, mint a régebbi german nyelvekben. A régi képzőkben i, u, о és ai hangzók szerepelnek; míg ellenben a, e (a), ei nem találhatók. Az úfn. nyelvben az ei mindinkább tért hódít. A rövid i (később e) gyakran előfordul a régi képzéseknél. Ezen -i fokozatosan háttérbe szorul ; a gót nyelvben majdnem mindég megmarad, az úfn. nyelvben jóformán soha: gót. sök-j-an, ner-j-an, ner-i-ta, lais-j-an, wil-j-a; ófn. lér-ár-i, red-i-ón ; úfn. suchen, nähren, lehren, Wille, Lehrer, reden. Az úfn. nyelvben egyes gyenge ejtegetésit főnév és néhány melléknév végső szótagjában találkozunk ezen i-vel, de-e-vé gyengült alakjában: Hirt-e (ófn. hirt-i), műd-e (ófn. muód-i), blőd-e (ófn. plódi), őd-e (ódi), sclmőd-e (ófn. snödi), bőse (pösi), enge (angi), irre (irri), träge (traki), weise (wisi), zähe (zahi). Ezen mellékneveknél néha el is hagyják az e-t. Vannak azután melléknevek, melyeknél ezen -e teljesen eltűnt: süss (suozi), kühl (chuoli), hühn (chuoni) stb.

Az ei szótag mint képző román eredetű és ia, ie-böl származik. Nem lévén german eredetű Umlautot sem szül. Kezdetben csak idegen szókhoz függesztették (prophe.pe, astronomie); a 13. század óta német szóknál is előfordul, különösen azoknál, amelyeknél már en, vagy er képző volt: ar^en-le (Arznei), tenter-ie (Tändelei). Az úfn. nyelvben ezen ei igen sokszor előfordul és gyakran ott is, ahol a nyelv természete azt nem tűri meg, amennyiben nemcsak: Amt-ei, Vogt-ei, Zauber-ei stb. alakokkal találkozunk, hanem még az