Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1898
II. A GERMAN DERIVATIO, különös tekintettel a göt és ax líjfelnémet nyelvre.------❖-----BEVEZETÉS. Jelen kis értekezésemnek czélja az, hogy az olvasót, különösen az ifjú olvasót, kissé tájékoztassam a nyelvek életének titkaiban. — Titoknak nevezem azért, mert a tanuló ifjú középiskolai tanulmányai folyamán vajmi keveset, sőt néha talán semmit sem hall a nyelvek életéről. Amit pedig nem tudunk, az előttünk titok. Pedig a nyelvnek is megvan a maga élete. A nyelv, valamint az ember, keletkezik, fejlődik, eléri fejlődésének tetőpontját, azután hanyatlik és végül meghal. A nyelv halála, miként az emberé, szintén kétféle: vagy hagy maga után utódokat, vagy nem. A gótok és langobardok nyelve pld. kihalt, és vajmi kevés nyomot hagyott hátra; míg ellenben a rómaiak nyelvét haldoklása perczeiben a nagyszámú román nyelvek vették körül, melyek reá, mint dicső szülőjükre, fájó tisztelettel tekintettek. De ha mindezeket tudjuk, még akkor sem áll teljes mivoltában a nyelv előttünk. Mert hozzáteszem még azt is, hogy tanuljuk és tudjuk a nyelv előállásának phySiologiai processusát, —- és mégsem vagyunk a nyelvvel teljesen tisztában. I)e hát mi a nyelvnél a leglényegesebb? A psychologiai motívum. Ez pedig nem más, mint azon körülmény, hogy a nyelv az emberi gondolkozásnak legközvetlenebb kifejezője, jobban mondva tükre. Régi közmondás: „Quot capita, tot sensus.“ (Ahány fej, annyi vélemény) Ezt a mondást bátran lehet így módosítani:
