Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1898

10

„Quot homines, tot linguae.“ (Ahány ember, annyi nyelv.) Tudjuk tapasztalatból, hogy még az ugyanazon nyelven beszélő emberek között sem találunk két teljesen megegyező beszédű egyént. A nyelv, mint már emlitém, hü tolmácsa egyes ember, sőt egész népek gondolkozásának. Ha már így áll a dolog, úgy a nyelvvel magával, mint a nyelvvel, foglalkozni sokkal érdemesebb dolog, mint azt egy felületesen gondolkozó, vagy egy lelkileg kevésbbé művelt ember gondolja. Ezt már századok előtt belátta sok tudós ember, és így keletkezett a történeti és az összehasonlító nyelvtudomány. De tulajdonképen mit tettek e jeles férfiak? Visszamenőleg átkutatták az egyes nyelvek fejlődési processusát, azután pedig összehasonlították a különböző nyelveket egymással. A végeredmény az lett, hogy ma már sokkal tisztább képben látjuk az egyes nyelveket, mint pld. kétszáz, vagy száz, sőt ötven év előtt. Ma a nyelvtudomány díszes helyet foglal el a tudományok sorában. Ebből a szép tudományból akarok ifjú olvasóm előtt egy parányi részecskét bemutatni. Lehet, hogy az ifjú olvasó nem ért meg mindent a következőkből ; de ez még nem nagy baj. Valamit meg fog belőle érteni. Ha ez a valami némi érzést és érdeklődést fog benne kelteni a nyelv élete iránt, akkor elértem czélomat.

Ezeket kívántam előrebocsájtani, és most fogjunk hozzá a tárgyaláshoz.

A deriVatioról általában.

Grimm Jakab így határozza meg a derivatiot: „Ableitung ist die zwischen Wurzel und Flexion eingeschobene, an sich sellbst dunkle Mehrung des Wortes, kraft welcher der begriff der Wurzel weiter geleitet und bestimmt wird.“ Az egyes nyelvek fejlődésük folyamában a képzők és a ragok eredeti alakját elvesztik; sőt néha ezeket egymás között össze is zavarják. A nyelvben előforduló szóalakok megértésére szükséges, hogy azoknak származási processát ismerjük. A származási processusban a rag, a képző és az összetétel szere