Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1881

Apró vonások a magyar tanulók életéből.

(Szünidei olvasmányúl tanulóinknak.)

Volt, van és lesz mindenkor az ember összes tulajdonai között egy olyan is, mely közös a földön élő egyéb lényekével; s e tulajdon mintegy titokzatos kényszerűséggel végezteti vele is azt a természetes, épen azért, úgy hiszem, kedves munkát, mely nem engedheti sem itt, sem ott, hogy az öncsont és vérsarjadéka teljes hiányt szenvedjen.

Az ösztön, a természeti érzés titkos működése az, mi a csemeték napjai felett őrködik az oktalan állatoknál. De ki tagadhatná, hogy e minden élőben létező tulajdon közös velünk, emberekkel is ? Hiában is fönnelgenénk, s öntelt magasztosságunkban hasztalanul szakítanék ki azt valónk köréből. Nemes ösztönünk az értelmiség bármily magaslatán kisebb-nagyobb mértékben van; ez érezteti serkentő hatalmát, habár olykor észrevétlenül is tetteinkben, midőn küzdelmeinkben bensőleg kényszerít vagy visszatart. Az állatot szükségszerüleg egyedül ez űzi, s gyakran erősebben faja fentartásaért, mint az eszes lényt, az embert, ki igen sokszor kénytelen megszégyenülni fensőbb képességeivel a mindennél hatalmasb természeti érzés munkája és ereje előtt.

A győzelem, melyet az állat eként kivíhat, azonban nem átalános; mert az ember, midőn öntudattá finomult ösztönének működését értelme és belátása alá helyezve, a létért küzd, oly látványt nyújthat, mely nemcsak megkülönbözteti őt a pusztán ösztönszerüleg forgolódó lényektől, hanem magasztositó, fölemelő is.

Minden élő állat érez, s bir a küzdés érzetével.

Az állat-ember is mindig érezte és érzi, hogy tennie, cselekednie kell; innen van, hogy magáért és faja érdekében már akkor is munkálkodott, midőn még rendezett társalmi életet nem folytatott. Mi más eredménye is volna a folyton való haladás, mely őt évezredek alatt odavezette, hol ma áll, mint munkásságának nemes gyümölcsei?

I*