Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - Együtt, de mégis külön - a főgimnázium önállósulása - A főiskola biztos oszlopa - a bölcsészeti - teológiai lépzés
egymástól való elkülönülése sürgetővé tette Sárospatakon is a gimnázium belső jogállásának tisztázását. Ez részint belső kényszerként, részint pedig a középiskolázást modernizáló, egyben némileg szabványosító Entwurf által ösztönzött külső nyomás eredményeként is jelentkezett. Nem véletlen, hogy 1851-ben a gimnázium kollégiumon belüli elkülönítését az addigi hatosztályos oktatás nyolcosztályosra emelésével egyidőben határozták el. Ekkortól állandó igazgató vezette a rendes tanárokból álló, önálló intézetet. De láthatóan nem nyugodtak le a kedélyek. A gimnáziumi autonómia sokak — legfőképpen az akadémiai tanárok — érdekeit sértette. Ráadásul időközben a tanítóképző intézet is megkezdte működését, s ezáltal a korábban egységes vezetésű főiskola több, könnyen elhatárolható érdekcsoportra tagolódott. Az ezt ellenzők 1861-ben átmenetileg sikerrel jártak az egyházkerületi vezetésnél: az állandó gimnáziumi igazgatót évenként változó vezetőre cserélték, akit az akadémia gyámsága alá helyeztek. A gimnázium önállósága tehát jelentősen csökkent. De ez a felállás nem maradt tartós. A gimnázium részéről szakmai érvekkel, a szakszerűségre hivatkozva igyekeztek alátámasztani az 1850-es években alkalmazott rend visszaállítását: mivel a gimnáziumban a fegyelem a tanár odafigyelésében rejlik, az akadémia ezzel szemben pedig már tudományos közeg, másfajta nevelési elvek szükségesek. S mint ahogy az akadémiai tanár nem tanít a gimnáziumban és fordítva, az igazgatás vegyítése is káros — hangzottak az érvek. Az egyházkerület másfél év múlva adta vissza a gimnáziumnak az önállóságát. Ezt követően a főgimnázium és az akadémiai intézetek irányítása végleg elvált egymástól - olyannyira, hogy innentől a főiskola és a gimnázium külön értesítőt szerkesztett a tanévek végén. Igaz, állandó igazgatót egyelőre nem rendelt az egyház- kerület a gimnázium élére, még évekig maradt a régen túlhaladott évenkénti rotáció az igazgatói székben. Ennek egyetlen oka anyagi természetű volt, hisz így nem kellett óraszám-kedvezményt biztosítani a vezetői tiszt betöltőjének. Az autonómia természetesen nemcsak, sőt elsősorban nem a kollégiumon belül, hanem az országos rendelkezésekhez való viszonyban játszott fontos szerepet. Fentebb már jeleztük, az állam egyre növekvő oktatáspolitikai befolyása igazodásra kényszerítette a nagy múlttal rendelkező, saját útját évszázadokon átjáró iskolákat is. Az 1883. évi középiskolai törvénnyel végképp lezárult ezen intézmények önállóságának egy fontos szakasza. Természetesen érzékelték ezt a patakiak is. Jellemző, hogy az évtizedes előkészületek, viták legvégén, belefáradva a hiábavaló küzdelembe, már a nyugalomnak is örültek az intézményvezetők. De ezzel együtt már a következő évben, a legelső pataki érettségi utáni napokban egyértelműen elítélően nyilatkoztak az új helyzetről, s csak abban reménykedtek, hogy az állam nem válik mind mohóbbá, és nem von el egyre több jogot. Tartalmi tekintetben pedig nem kis büszkeséggel arról írt az aktuális igazgató, hogy Sárospatak mindig is felkészült volt a legújabb kihívásokra, így az új érettségi, illetve a tantervi követelmények semmilyen markáns változtatást nem idéztek elő náluk. Ekkor a gimnázium egyébként már komoly szakmai színvonalat képviselt. Tizenkét rendes tanár és több segédtanító ténykedett, s az 1860-as évek legelején az utolsó támadás is meghiúsult a nyolcosztályos oktatással szemben. Jól érzékelhető Kolos Dániel igazgató büszkesége, amikor 1864-ben kijelentette, miszerint még sosem volt olyan rendezett a pataki gimnázium állapota, mint akkor. Ennek fenntartása azonban állandó nehézségeket okozott. Már tíz év múlva a megfelelő tanári utánpótlás biztosításának akadályairól számolt be az akkori igazgató. Kérészi István azt javasolta, hogy a végzett főiskolai hallgatók közül évente kettőt külföldi tanul131 Tóth Ede (1844-1876) színműíró pataki diák volt
