Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
Dienes Dénes: PROTESTÁNS ISKOLA A 16. SZÁZADBAN - A protestáns iskolázás homályos kezdetei, 1538-1557
9 Perényi Péter fogsága idején, majd halála (1548) után a hatalmas birtokok igazgatásában feleségének, Ormosdi Székely Klárának volt nyilvánvalóan döntő szerepe és befolyása, miután Gábor fia még kiskorú volt. Meggondolandó az a feltételezés, hogy helyzetéből adódóan tudtával és támogatásával hívták meg Kopácsi Istvánt Patakra 1549-ben, aki Nagybányáról érkezett, s töltötte be itt ugyanazokat a tisztségeket, mint ott — lelkész és tanár egy személyben. Ugyanakkor Kálmáncsehi Sánta Márton, a szomszédos Üjhely lelkésze 1548-ban magyar nyelven írt levelében megemlít egy bizonyos pataki mestert. A latin magister kifejezés alapján az iskola vezetőjét nevezték mesternek is a 16. században, nem lehetetlen, hogy az iskolának volt önálló tanítója Patakon, és Kopácsi István csak felügyelője s nem tanítója volt az intézménynek. Esetleg az ekkor még nem túl nagyszámú nagyobb (idősebb) diákságot vezethette be a magasabb tudományokba. A későbbi jeles tanár Szikszai Fabricius Balázstól megtudjuk, hogy Kopácsival jött Nagybányáról tanítványa Balsaráti Vitus János, aki segédtanár volt mellette, s innen ment a wittenbergi egyetemre 1550-ben. Éppen az ő életrajzából következtethetünk arra, hogy a tananyagban ekkor már jelen volt a poétika, a görög nyelv, és a klasszikus szerzők műveit tanulmányozták a diákok. Ai 6- iikolaépület Az iskola épülete nyilvánvalóan a plébániatemplom közelében volt eredetileg. 1567-ben viszont már úgy említik a „lutheránusok iskoláját”, mint ami attól meglehetősen messze, a falakon kívül, a Perényi Gábor által lerombolt ferences kolostorral szemben, az „apácák monostorában” működött. Ez az épület a begináknak az a háza lehetett, amit Pálóczi Imre özvegye, Rozgonyi Dorottya „nem csekély költséggel, méltó megjelenéssel, kőből építve, sőt, ahol szükséges volt, jeles művészettel faragott kövekkel, alapjaitól kezdve és igen szépen” építtetett 1500 körül a klarisszák és a ferencesek rendházától nyugatra. Érdekes, hogy a 18. század közepén a kollégium egyik épülete alatt „ferences öltözetű” halottakat találtak, akik az itt eltemetett beginák lehettek. Hogy az iskola mikor költözött erre a telekre, pontosan nem lehet tudni. Az 1541-re befejezett erődítés igénybe vette a templom körüli teret, egyebek Az iskola épülete a 16. században