Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)
Képes Géza (1909-1989)
patakhoz. A város díszpolgárává fogadta, s ezzel olyen művészek társaságába került, mint Béres Ferenc, Andrássy Kurta János és Dómján József. Utolsó verseskötete A pataki diák címmel jelent meg 1989-ben. A friss szellemiséget, melyet a harmincas évek új pataki tanár-generációja tagjaként ő is képviselt, 1989-ben bekövetkezett haláláig megőrizte. Több versében is megörökíti azokat az eseményeket, melyek megújulást hoztak a Kollégium életében és amelyek kapcsolatban voltak a társadalmi méretű megújulni akarással. A Megébredt város című verse is ilyen: Én megértem, Szabó Zoltán, hogy egy kicsit szabódol tán - azt mondod, elkomorodva: „Nem vagyok való eposzba.” Ki való eposzba, ki nem: eldönti a történelem. A fény veled kezdődik el: itt a reggel, ébredni kell! Falusi fi, erős, gyöngéd, megvéded azt, aki gyengébb, bátorítod az erőset, hogy legyen így még erősebb. Felkavarod az ifjakat, új hajtás köztük így fakad, sok burjánzó hajtás, friss-zöld, örül nekik az ég és föld. Könyvet szerkeszt az ifjúság: a magyar társadalom húsát bevágja, be az erekig, címe: Korán sötétedik. Előszót írt Szabó Zoltán hozzá - ez aztán sok volt ám, sokan fordultak ellene, kik azt lesték: hogy kellene megtámadni, mindegy: miért, ha más nincsen, hát semmiért. A cél az, hogy lefokozzák - mit ér tehetség, okosság? Majd a lefokozás után egyszerű lelkész lesz csupán. De megtámadni még nehéz: övé a kezdeményezés - ami volt, azt fölkavarja, porzik a múlt holt avarja - Hű tanítványok csapatja kirajzik, ki a falvakba, onnét hozzák, mint a méhek kaptárba a tiszta mézet. Társa volt örömnben, gondban, A munkában, a bajokban Újszászy Kálmán, jó barát, maga előtt veszélyt ha lát, figyelmét megkettőzteti, cselvetés nem árthat neki. Szabó Zoltánnak sem árthat: védi a hű tanár- s diákhad. A Korán sötétedik felett jó korán besötétedett. A százados álom után ébred a város, még sután; szól a kakas már - hallja ezt, felrezzen és ébredni kezd, megébred és tápászkodik, mi, hogy felkeljen, várjunk itt. Mondom „mi”, mert hát nemcsak egy, aki az új életre tett, de voltak itt még mások is, egy helyt ennyi még tán sok is. Újszászy Kálmán, Szabó Zoltán: Népfőiskola -az volt ám szemdörgölés, felkönyöklés: lesi az egész közösség és figyeli már az ország a falukutatás sorsát. Zemplén, Abaúj, Tiszahát parasztfiai jönnek - nahát ők szülik Szeretetfalvát, alkotmányát is ők adják. Szállásuk a Főiskola - Nem is gondolnak rá soha, hogy ilyen otthonban lakhatnak, kirepítő fészket raknak. Előadni idehívják (vagy elbeszélgetni inkább) a főváros nagy íróit, 96
