Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Képes Géza (1909-1989)

művészeit - szólnak ők itt mindenkiről s mindenről, mi e parasztfiúkat érdekli.

És érdekli őket minden, mert bármiről van szó: innen a Főiskoláról másképp hat - kinyilatkoztatásképp.

Jakab Mihály, Jakab Sándor, Varga András és György Károly s Kurucz János - e pár nevet jegyzem teljes névsor helyett: ezek a Népfőiskola hallagatói - s a sors olda- szegezte őket, felajzva a várt vendég-vonta rajzra.

Vendégük most Móricz Zsigmond, Isszák a szavát - mit is mond? Felidézi diákkorát, megaláztatások sorát közben sok mindent elárul a műalkotás titkárul.

Németh Lászlót is meghívják, Veres Pétert, Illyés Gyulát. Parlamentté alakulnak, Vitatkoznak, nem lapulnak. Egyszer Shakespeare és koráról adott elő Maller Sándor:

Kurucz János harcra készen előlépett nagymerészen.

Professzorral vitába száll:

„Énnekem drágább Szabó Pál; mint Shakespeare, bár meggondolom, hogy az világirodalom.”

Nagy-nagy meglepetés mostmár, amit Patakon Szabó Zoltán és Újszázsy Kálmán csinál. Megcsodálta Teleki Pál, hát Szabó Zoltánt kiszemelte, képviselőnek kiemelte.

Zoltán elhagyta Patakot - Újszászyék dolgoztak ott tovább, a várost nem hagyva el.

Jött a nem égi, földi jel: eldördült a pisztolylövés,

Teleki Pál búcsúja - és a nemzet szivenütve állt, tűrte a sorstragédiát.

Ez volt Szabó Zoltánnak is sötét tragédiája, hisz képviselő maradt tovább végig - vérzivataron át.

Önkínzás - nem kevés - után, tengernyi szenvedés után meghalt kilencszázhatvanötben - A pataki temetőben fekszik - a sírkövén ennyi:

Szabó Zoltán. Egyéb semmi.

B. Gy. és Sz.Cs.

Képes Géza otthoni dolgozószobájában 1985-ben

97