Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Dr. Farkas László (1909-2003)

1942-ben már miniszteri osztálytanácsos, rövidesen a Magyar Érdemrend Tiszti-keresztjének tulajdonosa. Később - egészen 1948 őszéig - a VKM nyugdíj ügyei is hozzá tartoztak. 1945 után - mint mondotta - „komolyan vették a demokráciát”, nem így a baloldal. Több munkatársával együtt sorozatos és egyre erősödő sajtótámadások tüzébe került. Korábban, már a nyilas uralom alatt is félnie kellett, mert köztudott volt háború- és nácielle- nessége. 1948. szeptember 8-án eltávolították a minisztériumból. Ekkor Sárospatak, a Kollégium segített. Ő már több, mint egy évtizede otthon érezte magát Patakon.

Első felesége örökségének, a kisebb pataki birtok ügyeinek intézése során, az élő családi kapcsolatok révén sokszor megfordult a kisvárosban. (Szavajárása szerint ő Budapestről mindig „fel” és nem „le” utazott Sárospatakra.) A tanítóképzőt hivatalból is többször látogatta. Közismerten színes, derűs, mindig optimista egyéniségéből fakadóan közkedvelt lett a Kollégium valamennyi intézményének tanári karában. Az igazgatótanács 1940-ben meghívta tagjai sorába. Ezt a tisztséget boldogan vállalta.

Nagy Barna, a teológia igazgató professzora és Palumby Gyula gimnáziumi tanár, a Gazdasági Választmány elnöke együttes előterjesztésére az Igazgatótanács 1949. április 28-án a teológián alkalmazta az egyházjogi stúdiumok és a levéltári teendők ellátására. A nyugodt pataki évek csak 1951-ig tartottak. Az állam törvénytelen módon a Teológiát megszüntette, a hallgatókat átirányították Debrecenbe. A Tanítóképzőt 1950-ben, a Gimnáziumot pedig 1952-ben vették el, illetve államosították. így emlékezett: „Mennyire megváltozott a közérzetem azok után az évek után, amiket Sárospatakon töltöttem..., mert ott minden úgy történt, ahogyan az ember szerette volna, az ember úgy érezte, hogy nagyon okos emberek között van, nagyon derék emberek között van, akik jót akarnak, jól csinálják a dolgokat”.

1952-től a Konvent nyugdíjosztályának előadója, majd igazgatója. A munkatársak 1956. október 31-én megalakították a négytagú Konventi Irodai Intéző Bizottságot, és annak elnökévé őt választották. A konventi irodát 1956. december végéig vezette, majd visszatért a nyugdíjosztályra. Jóllehet a forradalom napjaiban kijelentette és úgy is cselekedett: népítéletekben nem veszek részt sem mint jogász, sem mint református magyar ember - az Állami Egyházügyi Hivatal nem felejtett. Nyomására 1959-ben a Konventtől is távoznia kellett. Hónapokig fizikai munkából tartotta el családját, (követ hordott az épülő József Attila lakótelepen, majd figuráns lett), felesége szótárcikkek céduláit gépelte és harisnyák kötését vállalta. 1959 októberében Sebestyén Géza főigazgató-helyettes előterjesztésére az Országos Széchenyi Könyvtár alkalmazottja lett. Az intézmény Várba költözésének előkészítése, belső szervezése volt itt az egyik legfontosabb feladata. Nyugdíjba vonulása után 2002-ig még visszajárt a Várba - kisebb munkák elvégzését kérték tőle.

60