Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Erdélyi László (1904-1962)

Erdélyi László (1904-1962)

Sorsa a 20. századi magyar történelem lávájából jegecesedett ki, két életre elegendő tapasztalat csapásain. 1904. október 14-én született Mákófalván (később: Mákó), Kolozs megyében, a kalotaszegi táj keleti peremén, Kolozsvártól - akkor - órányi vonatjárásra, az 1400 magyar lakosú falu református lelkipásztorának népes családjába. Édesanyja, Fancsaly Erzsébet, 11 gyermeket szült, közülük nyolc élőnek nevelési gondjával kellett birkóznia, mert férje korán elhunyt.

Az első világháború indulásakor kezdte a középiskolát Zilahon, ötödikes azonban már Hajdúböszörményben lett nagyanyja gondoskodásából. Ott érettségizett 1924-ben a Bocskay István református főgimnáziumban. A váltás mögött kétéves föld- és lélekrengető szünet húzódik; az 1918-1920-as erdélyi történelem. Édesanyját, nyolc gyermekével, kitelepítették a románok 1920-ban. A család egy darabig vagonlakó lett, majd kaptak egy egyszobás szükséglakást. A kilátástalan nyomorban segítségükre sietett a református egyház: a testvérek egy csoportja - köztük László is - hosszabb időre holland családokhoz került. Egyik leánytestvérüket a vendéglátó család örökbe fogadta.

Szokványos életrajzokban a gyermek- és serdülőkort egy-két rövidebb mondattal elintézik. Erdélyi Lászlónál azonban indokolt a fenti tömör vázlat. Közhely, hogy a serdülőkorral zárul nagyjából a jellem kialakulása. Szegényes a szó annak érzékeltetésére, hogy vajon mi betonozódhatott be Erdélyi László lelki épületének alapjába? A gyermekkori táj, a Nádas patak völgyében fészkelő falu közössége, megművelt földek és erdős dombok karéjában, déli látóhatárán a Gyalui havasok koszorújával, a biztonság és szépség földje volt. Tizenhat évesen pedig az alföldi síkra vetődött földönfutó. Mérnöki nyelven szólva, túlságosan nagy a két állapot fesztávolsága, hogy- sem áthidalható legyen.

Különleges lelki erejét mutatja, hogy látszólag sikerült. Érettségi után beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem „mennyiségtan-természettan” szakára, és bekerült az Eötvös Collegiumba. Ez utóbbi a fontosabb. A Collegiumban minden szakon szemináriumokat tartottak; szabad szellemű, tárgyilagos vitákban mélyítették a hallgatók tudását, formálták igényessé szellemi arculatukat. Voltaképpen szellemi elitképzés folyt - a résztvevők és a társadalom hasznára. 1928-ban szakvizsgázott, 1929-ben megszerezte középiskolai tanári oklevelét és gimnáziumi tanár lett Sárospatakon.

Éppen jókor. A Főiskola kezdett éledezni a háború és Trianon okozta évtizedes bénultságából. Megépült az Angol-internátus, nemcsak a nyelv, ha56