Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Darányi Lajos (1905-1971)

háztagok. Először az általa tanított gyermekek révén, majd a családlátogatások és házi istentiszteletek által személyesen megismerte a gyülekezetét. Ez a személyes ismeret és kapcsolat aztán nemcsak a temetések alkalmával tudta közel hozni az Ige vigasztaló üzenetét a gyászoló családokhoz, hanem az ünnepi és közönséges vasárnapi igehirdetések is szívhez szólók tudtak lenni, mert jól ismerte gyülekezete minden rétegének mindennapi életét, örömeit, terheit. Személyes hitén és kegyességén átszűrve úgy tudta hirdetni az Igét, hogy az érthető volt és sokat jelentett a csak elemi iskolát végzett igehallgatóknak éppúgy, mint a mindig jelenlevő tanároknak és teológiai professzoroknak. Annyira megszerette az igehirdető Darányi Lajost gyülekezete, hogy amikor felerősödött tériszonya, és a szószékre sem tudott felmenni, felvetette a gyülekezetnek, hogy tudja, milyen jelentős hely a pataki gyülekezet és templom, ezért felajánlja lemondását, hogy átadhassa a szószéket másnak, a presbitérium azt válaszolta: „Nem számít, még ha a pincéből prédikál is nekünk, csak prédikáljon”.

Nemcsak a pataki gyülekezetnek prédikált. Évtizedeken át vezette egyházunk hetilapjának (először az Út-nak, majd a Reformátusok Lapjának) Az Ige mellett rovatát, naponként magyarázva a kijelölt igeszakaszt. Dr. Bartha Tibor püspöktársa, a Zsinat akkori elnöke, temetésén búcsúszavaiban így szól erről a munkájáról: „Hűséges engedelmességét csodálatos kegyelem jutalmazta. Amikor úgy tűnt előttünk, hogy teste megfáradt, akkor gyűjtötte össze számára Isten ennek az egyháznak a legnagyobb gyülekezetét, hogy igehirdetését hallgassa. Több évtizeden át vezette egyházunk heti folyóiratának, a Reformátusok Lapjának Az Ige-rovatát. A lap olvasó tábora - lelki- pásztorok, presbiterek és hívők sokasága - most a veszteség súlya alatt megszomorodott, de mégis hálás szívvel mondja igehirdetőjének: köszönjük a tanítást.”

„Igehirdető vagyok" - vallotta önmagáról. Életének, szolgálatának valóban ez a legtökéletesebb jellemzője. Különböző egyházi lapokban sok-sok igehirdetése jelent meg teológus diák korától kezdve püspökségéig. Ha cikkeket, tanulmányokat írt, azok legnagyobb része az igehirdetés kérdéseivel, homiletikai kérdésekkel foglalkozott. Önálló füzetként is megjelent A prédikáció részei c. tanulmánya. 1957-ben püspöki székfoglalóját ezen a címen tartotta: „Urunk, taníts minket imádkozni és prédikálni" (Medgyesi Pál hajdani pataki prédikátor, Lorántffy Zsuzsanna udvari papja latin nyelvű munkáját idézve ezzel: Doce nos orare quin et predicare). Úgy szólt ebben a székfoglalójában hallgatóihoz, mint az igehirdetés mestere, de a jelenlevő állami (állami egyházügyi hivatali) képviselőt alig lehetett kibékíteni, mert ő mást várt és máshoz volt szokva: politikai jellegű hitvallást, hűségnyilatkozatot a szocializmus iránt.

Már teológus diák korában is megmutatkoztak igehirdetői talentumai. Akkor találkozott a pataki teológián a régi és az új: a racionális teológia és a barthi „ige-teológia”. Darányi Lajos otthonról hozott kegyességével az igére

36