Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)
Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője
Ma már nehezen dönthető el, hogy a nemesítés újraélesztésének végül is miért nem támadt nagyobb visszhangja és pontosan miért nem karolta fel a Tiszántúli Egyházkerület. Ebben bizonyára közrejátszott az a körülmény - mint sok másban hogy a világiaknak és az egyháziaknak az a nagy küzdelme, amit Sinai-per néven szoktak emlegetni, ekkor már tetőfokára hágott. Az a gondolat is felvethető, hogy a prédikátorok az adómentességgel így is a parasztok felett álltak. Legalább ennyire megfontolandó azonban az a felvetés is, hogy a prédikátorok egy részének nem volt szüksége a nemességszerzésre, mert sokan közülük eleve nemesi származásúak voltak. A nemesi jogállás örökletes volt, s ezt vitték magukkal a papi pályára is. Egy korábbi felmérésem szerint Debrecenben a reformkorban a tógás deákok - akik közül a prédikátorok kikerültek - 16 %-a nemes származású volt.1 Feltehetően tehát ennyi a prédikátorok közül is rendelkezett nemesi armalissal. A Debreceni Kollégium professzorainak életútja arról tanúskodik, hogy a nemességükhöz ragaszkodtak s ez még a házassági szokásaikban is tetten érhető.2 A nemesi szemlélet annyira átitatta a kor gondolkodásmódját, hogy a nobilitás társadalmi felsőbbségének az érzése a vidéki prédikátorok megnyilatkozásaiban is nyomon követhető. A falusi papok közül is többen hangot adtak annak a törekvésüknek, hogy elhatárolják magukat a parasztoktól. Ilyen esetnek lehettek fültanúi 1802-ben a hívek Nagyrábén, amikor a főbíró a rektort mulasztásáért megintette, s az keményen a szemébe vágta a falu első emberének: „Nem parancsol nékem egy rossz paraszt bíró.”3 A nemesi öntudat hangja szólalt meg a bagosi prédikátorban is 1813-ban, amikor marasztásának idején a vizitátor előtt felhánytorgatták a vele kapcsolatos panaszokat, és a sértett pap azzal válaszolt, hogy „illyen Dehonestatiora pedig azt kérdem, még pedig mint pap is, Nemes ember is, ki adott kenteknek paraszt létekre Just?”4 A prédikátorok társadalmi helyzetének a felmérésekor a kutató olyan jellegzetességre is bukkanhat, ami a polgári jogállással hozható kapcsolatba. Debrecenben - feltehetően a reformáció kezdetétől - az egyház kiemelt tiszt- ségü belhivatalnokait ún. polgári előjogokkal /civilis praerogativa/ ruházták fel. Az 1731. és 1757. évi borbíróknak adott városi utasítás pontosan meg is mondja, hogy „Civilis praerogativával élőkön pedig értetnek Prédikátor, Professzor és Kántor Uraimék.”5 Érdemes hangsúlyozni, hogy hasonló jelenséggel sehol máshol az országban nem lehetett találkozni, ezért társadalomtörtéés kora. Adalékok a XVIII. századvég magyar társadalomtörténethez. Budapest, 1959. 17-37. 1 RÁCZ István: i. m. 36. 2 Uo. 79. 3 Idézi Molnár Ambrus: Báránd a török hódoltság után 1848-ig. In: Balassa Iván szerk.: Báránd története és néprajza. Báránd, 1985. 89. 4 Vizitációs jegyzőkönyv, TtREL. I.31.e.2.P.150. 5 Borbíróknak adott utasítás. Hajdú-Bihar megyei Levéltár. IV.A. 1011/n. CS189SO
