Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)

Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője

egyértelműen csak a személyes szabadságot biztosította. Valami olyasféle játszódott le náluk, mint a világiaknál az armalis nemesítéssel: ez is, az is birtok nélkül történt. A protestáns prédikátorok azonban ennek a törvényben soha ki nem mondott nemesítésnek csak adómentességi kritériumával élhettek, a birtokszerzés joga már nem illette meg őket.

Mindezek figyelembe vételével vetődhet fel az a kérdés, hogy Bethlen Gábor 1629. évi armálisa, amelyben a fejedelem Erdélyország s kapcsolt részeinek igehirdetőit és azok utódait nemesi jogokkal ruházta fel, érvényesült-e a Debreceni Tractus térségében.1 A felvetés azért is jogos, mert Debrecen és környéke a kiváltságoláskor Erdélyhez tartozott, elvileg tehát fennállott a lehetősége. A valóság azonban mást mutat. Ez idő szerint egyetlen olyan adat sem került felszínre, amelyik igazolná ezt a feltevést. Mindenesetre a magyar- országi nemesítésnek egy egészen különleges típusa ez, a hivatalviselés közös jutalmazása kiváltságolással.

A királyi hatalom álláspontja ebben a kérdésben egyértelmű volt: II. József császár úgy értelmezte a diplomát, hogy csak az akkori papokra vonatkozott.2 A bihari esperesség ennek ellenére 1790-ben megkísérelte az újraélesztését. Nyilván abból a megfontolásból is, hogy a „kalapos király” véleménye ebben a vonatkozásban is érvényét veszti. Keresztesi József szalacsi /ma Romániában Salacea/ pap vezetésével háromtagú küldöttséget menesztett Budára, hogy az országgyűlés elé vitesse az ügyet. Azt kellett azonban tapasztalniuk, hogy különböző megfontolásokból, a követek és az országnagyok sokkal inkább ellenük fordultak, mintsem támogatást kaptak volna tőlük. Meglepetésre, legnagyobb ellenállásra a hazai protestánsok között találtak. A Debreceni Egyházmegye az ügy szorgalmazóival szemben azt sérelmezte, hogy az ő tudta nélkül szervezkedtek. A debreceni főbíró is úgy ítélte meg, hogy az országot bántják meg az előterjesztésükkel. Teleky József kancellár pedig egyenesen a társadalmi rend felbomlásának a veszélyét olvasta ki a kezdeményezésből, mondván, hogy „törvény szerint csak a király nemesíthet meg valakit, eszerint pedig a parasztbíró nemesít, mert ő hívja a papot; így 50 esztendő alatt az egész Partium nemessé lenne”. Lekerült tehát a napirendről, s azt az 1794. évi kezdeményezést, amikor az érmelléki lelkészek a Bihar megyei közgyűlés útján akartak az ügyben továbblépni, már csak erőtlen utórezgésnek tarthatjuk.3

1 Az oklevelet közölte ZsiNKA Ferenc: Bethlen Gábor címeres levele papok részére. Nagyenyedi Album MCMXXVI. Budapest, én. 107-110. Elemezte RUGONFALVI KISS István: Az egyházi rend jogi helyzete Erdélyben és Bethlen armalisa. Theologiai Szemle, 1936. 283-300. Vö. Barcza József: Bethlen Gábor, a református fejedelem. Budapest, 1980. 139-145.

2 Barcsa János: i. m. II. /1908/ 133.

3 Keresztesi József: Krónika Magyarország polgári és egyházi közéletéből a XVIII. század végén. Pest, 1868. 108-112, 230-313, 374-376., RÉVÉSZ Imre: Sinai Miklós

03188SO