Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)

Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője

ként a prédikátor templomi szolgálatra.1 Tiszanagyfaluban azonban a prédikátor helyettesítésére lévitát alkalmaztak. A lévita papi szolgálatokat is teljesítő tanító volt. Ennek megvolt a jogi alapja, mert a tartását a Helytartótanács engedélyezte. A nagyfalui eklézsiát a szükség vitte rá erre a megoldásra, hiszen nem kellett külön prédikátort és tanítót /mestert/ fizetnie, emellett a tanító idejéből is kitelt, minthogy kevés gyerek járt iskolába. Ez az eklézsia 1796-ban a Tractushoz lévita alkalmazása ügyében benyújtott kérelmében azért kérte a már korábban is ott lévitaként működő és oskolamesteri szolgálatokat teljesítő Káldi Sámuelt exmittálni /kiküldeni/ a „prédikátori szent hivatalra”, mert „nem lévén még most módja abban az Eklézsiának, hogy a Prédikátornak külön házat adhasson, és különös /külön/ Oskola Mestert tarthasson”. A Tractus erre meg is adta az engedélyt, de szigorúan kikötötte, hogy a mester csak Nagyfaluban tehet ilyen szolgálatot, azt is csak a „fent írt nagy szükség miatt, és tsak addig, míg ez a szükség tart”.2 A lévita prédikátori hatásköre persze korlátozott volt, amint a falubeli katolikusok egy tanúvallomás során elmondották. Egybehangzóan állították, amikor a pap Eszlárról nem jött ki, a mester imádkozott, énekszóval temetett, s emellett az iskolában tanított. A prédikálás, prédikációs temetés és keresztelés már nem tartozott a hatáskörébe.3

Semmiféle egyházi kánon nem szólt arról, hogy az eklézsiákba hány prédikátort kell alkalmazni. Azt az elvet azonban következetesen betartották, hogy egy helységben lévő egyházközséget akkor sem bontogattak részekre, ha több prédikátort tartottak. Az egyházközségek többségében egy pap szolgált. Ez alól az 1725/29. évi összeírás idején csak Debrecen számított kivételnek, s 1763-ban is Nánás engedhette meg magának két prédikátor félfogadását. Itt azonban már meg kell jegyezni, hogy - miként 1765-ben a helyiek fogalmaztak - a böszörményi református eklézsiának is „régi statútuma és praxisa volt az, hogy az Eklézsiának népes voltához képest, két prédikátort tartson”. Az 1739. évi nagy pestisjárványban azonban „mintegy tizenöt százan” /pontosan 1672/ kihaltak, s az „idő mostohasága miatt” nem töltötték be az egyik papi állást. A népesség szaporodásával és teherbíró képességének a növekedésével „a contribuens /adózó/ népnek újabb terheltetése nélkül” is eltarthatnak másik prédikátort, azért kérték a Tractustól az ehhez való hozzájárulást, amire az engedélyt 1765-ben meg is kapták.4 1814-re aztán Szoboszló is megkettőzte lelkészeinek a számát. Balmazújvároson a német pap beállításával 1801-től

1 A katolikus egyházban több filiát tartottak fenn.

2 1797. évi vizitációs jegyzőkönyv. TtREL. 1.31 .a4.P. 135-136.

3 Bónis László superintendenshez írt levele 1773. február 15. és a mellette lévő tanú- vallomási jegyzőkönyvek. TtREL. I.l.b.No.192.

4 A böszörményi eklézsia Tractushoz írt levele. TtREL. 1.3 l.a.P.365-367., a népességszámra KÖVÉR Sándor: Az 1739. évi fekete halál Hajdúböszörményben. Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965. Debrecen, 1966. 567.

0318580