Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)
Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője
távozott, hogy Magyarország felső vidékén teljes a fejetlenség, a magyarokkal mindaddig tárgyalni érdemlegesen nem lehet, míg a király a vallásügy végére nem tesz megnyugtató írásjelet. Az elkeseredés izzította tűz, ami a tizenhárom felvidéki vármegyét égette, lassan a dunáninneni részekre is átterjedt, ahol tizenegy vármegye lépett szövetségre a haza védelmében Hidvéghi Mihály vezetésével. Azzal a reménnyel gyűltek össze Körmöcön, hogy a következő gyűlésükre, amit Breznóbányára terveztek, eljön a felvidéki tizenhárom vármegye küldöttsége is. Általános lett az országban az a vélemény, hogy az idegen terhet csak fegyverrel lehet lerázni, s ebben katolikusok és protestánsok lassan egyetértettek. A protestánsok Bocskai István körül csoportosultak, aki csak nevét örökölte sajnos fejedelmi ősétől, gyenge, bár jó akaratú, félénk ember volt. A katolikusok, néhány protestánssal együtt, I. Rákóczi Ferencet szemelték ki vezérükül. A körmöci gyűlést 1670. januárjában egy királyi mandátum törvénytelennek jelentette ki, a felvidéki megyék január 24-én Kassán gyűlést tartottak. A távolmaradt követekre kirótták a 100 forintnyi bírságot, amit a törvény az országgyűlésen meg nem jelentekre kiszab. A felháborodott Szuhay így nyilatkozott: „Sehonnai legyen neve... ki követ lévén, közénk nem jött”. Amikor Cseróczy Gáspár, királyi alügyész felolvasta a gyűlést betiltó rendeletet és oszlásra szólította fel a jelenlévőket, a küldöttek kijelentették: nem marhák, hogy így bánjanak velük, a teremben maradtak és feliratot küldtek a királyhoz. Ebben panaszt emeltek a protestánsok elnyomása ellen, a nagy adók ellen, bejelentették, hogy követeket küldenek a dunáninneniek gyűlésére Breznóbányára, akiket visszahívnak Lőcsén tartandó gyűlésükre, amit március 17-re terveztek. Bécsben ezek az események nagy riadalmat okoztak. Egyesek szigort, mások engedékenységet javasoltak. Lipót az utóbbira hajlott, s bár a lőcsei gyűlést betiltatta, a dunáninnenieknek és felvidékieknek gyűlést hirdetett Besztercebányára. A besztercebányai gyűlés mind katolikus, mind protestáns részről azzal a közhangulattal indult, hogyha a király most sem tesz eleget a magyar nemzet kívánságainak, akkor nincs más orvosság, mint a jogos fegyveres önvédelem. A gyűlés egyetlen eredménye egy sérelmi irat volt, amely a már sokszor felsorolt közjogi és vallásügyi panaszokat foglalta magába, de sokkal élesebb és határozottabb hangon, mint eddig, szinte fenyegető hangnemben íródott. „Alig van törvény, a királyi diplomáknak alig van olyan pontja, amit a kormány, a főurak és a főpapok meg ne sértettek volna. A jezsuiták nemcsak hogy személy szerint nem tartózkodnak kívül az országon a linzi békekötés és a királyi diploma hetedik pontja értelmében, hanem a bécsi béke nyolcadik pontja ellenére állandó birtokokat és birtokjogokat szereznek, egyházi birtokaikon állandó apátságokat és prépostságokat állítanak fel. A magyar ügyeket a törvény ellenére idegen tanácsosok intézik, akik természetesen nem a haza javát, hanem hasznukat tartják szem előtt, az ország szükségeivel nem törődnek. A végbeli kapitányok nem magyarok, ostobaságukat, hanyagságukat az 0214680
