Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)

Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője

A válogatásnál mindig szem előtt tartották, hogy egy tájegység ifjai legyenek együtt, és egy településről két főnél ne legyen több egy tanfo­lyamon, s abból az egyiknek feltétlenül szegény származásúnak kellett lennie. A résztvevőket mindenkor a helybeli lelkésznek kellett ajánlania, és megindokolnia, miért küldi a népfőiskolára. így próbálták elérni — amennyire lehetett hogy homogén ifjúság jöjjön össze, akikkel köny- nyebben lehet a kitűzött célt elérni.1 A Kerékvágásban annak szerkesztője, Szabó Lajos hívogatta a fiata­lokat a népfőiskolára. Mit ígért? „Itt kapni fogtok fényforrásokat. A hit fáklyáját, a tudás fényességét, a magyar érzés világító fényszóróját. És kaptok a szeretet olajából is, amivel újra feltölthetitek ezeket a fényfor­rásokat.”2(49) Tanítási anyag és módszer A kiindulópont az volt, hogy az ember közösségben él, s ez határozza meg az egyes ember életét. Az a három tényező, amellyel mindenképpen kapcsolatba kerül az ember a következő: Isten, a másik ember, a föld. A tárgyaknak e fő témák köré kellett csoportosulniuk. Egy nap öt előadás­nál több nem lehetett, melyet egyházi énekkel vagy népdallal kezdtek és fejeztek be. Az előadónak ügyelnie kellett: a, Inkább kevesebbet beszéljen, de jól. b, Előadás közben is vessen fel olyan kérdéseket, melyekre az ifjak is megadhatják a választ. Alakuljon ki párbeszéd! c, Ne engedjen meg olyan hozzászólást, amely nem tartozik szorosan a témához, mert rossz vágányra visz, és elveszi az időt. d, Az előadás időtartamából szakítson 5 percet az összefoglalásra, melyet a diákoktól kapott válaszok alapján ír fel a táblára. e, Szintén szánjon 5 percet a homályban maradt részek megmagya­rázására, melyek az összefoglaláskor kiderültek. f, Használjon a mindennapi életből vett példákat az elméleti dolgok jobb megértése érdekében. g, A lehetőségekhez képest mondanivalóit kísérje szemléltetéssel. h, A nap utolsó óráján történjen meg az elhangzott előadások ösz- szegzése a nevelő tanár vezetésével. i, Szombaton egy óra szolgáljon a heti fejlődés vizsgálatára. 1 Uo. 4-7. 2 Kerékvágás, 1937. december 4. II. évf. 1. sz. 1-2.0. MREZSLt. 21.B. fond, 1. d. fénymásolat. 03140SO

Next

/
Oldalképek
Tartalom