Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)
Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője
Az élőszó mellett fontos szerepet játszott az oktatásban a film, a zene, az olvasás, a rádió és a látóutak.1 Sajátosan pataki volt az a kezdeményezés, hogy a tanfolyam idejére megszerveztek egy valóságos faluközösséget Al- és Felvéggel, hogy a népfőiskolán egy szervezeti közösségben éljenek.2 Ez a faluszervezet, melynek volt lelkésze, presbitériuma, bírája, esküdtje, gondnoka, kisbí- rója, postása és rongyosa, nemcsak életképessé tette a népfőiskolái tanfolyam működését, de megtanította az ifjakat felelősen gondolkodni, megtanította véleményük kimondására és vállalására, megtanította arra, hogyan lehet egy közösségben élni, s abban felelős tisztséget betölteni.3 Szeretetfalva közösségének két törvénye volt, a rend és a szeretet. A gyakorlati életre való nevelést segítette az eszmei falu gazdakörének és ifjúsági egyesületének mintaértékű működése. A főiskola kulturális rendezvényein szavalattal, énekkel, zenekarral vettek részt, de ott voltak a faluszemináriumi összejöveteleken is, benne éltek a főiskola vérkeringésében.4 Nem lettek idegen test, hanem szerves 1 ÚJSZÁSZY: Útkeresés... i.m. 12-13. ill. Újszászy: Népfőiskolái tapasztalatok... 10- 15. ill. Újszászy Kálmán: Lelki nevelés 4. kézirat, SRKTGY Adattára 2 SZABÓ Imre: IV. népfőiskolái tanfolyam. Sárospataki Ifjúsági Közlöny, 45-46. 1940. január-február. A Sárospataki Református Népfőiskola kezdettől fogva egy ideális „falu közösségben” élt. A falu elnevezésére pályázatot írtak ki a résztvevőknek és a legtalálóbbat fogadták el. A következő javaslatokat tették: Hősök-falva, Zsoltárok-falva, Tiszta világosság falva, Imádság-falva, Tudomány-falva, Testvérek-falva, Vezetés-falva, Diák-falva, Erős hit-falva, Reménység-falva, Békefészek, Szolgálat-háza, Jézus követő újfalu, Református ifjak-falva. A Szeretet-falva elnevezést ifj. Lámer József sajóvelezdi ifjú adta. Kerékvágás, 1936. február 3. 3. szám. 3. SRKTGY Adattára. 3 Szabó Imre: i.m. 45. 4 A Sárospataki Református Főiskola VII. Népfőiskolája záróünnepélyének műsora: 1. Közének XC. Zsoltár 2. Imádkozik Péter István „Szeretetfalva” kúrátora 3. A hallgatók műsora: a. E. Kovács László „Szeretetfalva” bírája bemutatja a népfőiskolát b. Az éneklő ifjúság” jelszava és magyar népdalok c. Derda István székely vígballadát ad elő d. Népdalok e. Négy diák elmondja, mit kaptak a népfőiskolától, (részletek dolgozataikból) f. Vitéz Tóth László felolvassa Runeberg: „Pávo gazda” c. költeményét g. Beszámoló a KIÉ és a gazdakör munkájáról (Kovács Lajos) h. Dalok a „Háry Jánosból” i. „Szeretetfalva” bírájának műsorzáró és köszönő szavai 4. Dr. Enyedy Andor püspök tanfolyamzáró beszéde 5. Liszt: Magyar ünnepi dal. Előadja a teológus regőscsoport 6. Búcsúdal: Válásra int immár az óra 0314180