A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990 - Tanulmányok (Sárospatak, 1999)
I. rész - Bolyki János és Ladányi Sándor: A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 1918-1948 KÖZÖTT - A SZÁZADFORDULÓ ÉS AZ 1916-1919-ES FORRADALMAK - Általános helyzet a századfordulón
céljából felsőbb hatósággá való egyesülése az egyházmegye,, ennek is legfőbb szerve a közgyűlés, élén az esperes és az egyházmegyei (világi) gondnok áll. Több egyházmegyének az egyházkormányzás és - igazgatás céljából felsőbb hatósággá való egyesülése az egyházkerület (szuperintendencia), legfőbb szerve a közgyűlés, élén a püspök (szuperintendens) és az egyházkerületi (világi) főgondnok áll. A helyi presbitérium tagjait a gyülekezet tagjai közül a választói névjegyzékbe felvett gyülekezeti tagok közvetlenül választják, a felsőbb egyházi testületek tagjait pedig a presbitériumok választják. A presbitériumok kivételével minden egyházkormányzó testület - az elnökségekei is beleértve - egyenlő számú lelkészi és világi (nem lelkészi) tagból áll. ez az ún. "paritás elve". A szavazásnál a többségi elv érvényesül. A református egyház azonban a dualizmus időszakában egyre jobban beépült az államrendbe, s egyre otthonosabban érezte magát benne. A lelki élet ugyanakkor egyre sivárabb lett. A XVI-XVTÍ1. században a református lelkipásztor összeforrott népével a közös bibliai református hitben, az egyházszeretetben. a szegénységben, az üldöztetésekben. A XIX. század második felének, leginkább pedig utolsó harmadának református papja viszont mindinkább elszakadt népétől és "úr" lett - a tömegek pedig elidegenedtek az egyháztól. Ez a folyamat csak részben magyarázható a merev, értelmetlen ortodoxia és az üres. lapos racionalizmus párharcával, majd a racionalizmus uralomra jutásával, a polgári racionalizmusnak való teljes behódolással. Lényeges szerepet játszottak itt a társadalmi és gazdasági jogegyenlőtlenségek is: a hívek ugyanis erre a problémájukra már nem kaptak választ az egyházban, sőt lassan maga az egyház lett az egyik legnagyobb szociális probléma. Egyetlen munkaadónál sem jelentkeztek olyan igazságtalan anyagi elbánások a dolgozókkal szemben, mint az egyházban, s akkora differenciák sem léteztek az azonos végzettségű és azonos jellegű munkát végzők bérezése körül, mint az egyházban. Ez a tény egyre jobban éreztette hatását, s meghatározta az alacsonyabb beosztású egyházi munkások (segédlelkészek, tanítók, hitoktatók stb.) gondolkodását; így a feszültség egyre élesebbé vált az egyházon belül is. Az egyház vezetését azonban hidegen hagyták ezek a jelenségek. Az ipar fejlődésével egyre többen jöttek föl a falvakból a fővárosba és álltak az ipari munkásság soraiba. Gyökértelenekké váltak a megszokott falusi közösség elhagyása következtében, az egyháznál támaszt azonban hiába kerestek; a munkásság problémáival az egyházak nem törődtek. (Majd csak jóval később ébred rá az egyház vezetése a munkáskérdésre, de akkor már késő' lesz; akkor hangzik el majd a keserű megállapítás: "mi a munkásságot nem vesztettük el — a munkásság sohasem volt a mienk, mert elfeledtük megnyerni magunknak.") Az egyháznál támaszt nem találók, megismerkedve a munkásmozgalom ideológiáival, ahhoz csatlakoznak a városon; falun pedig az agrárszocialista mozgalmakhoz. A megmaradt vallási igények kielégítésére pedig jelentkeznek a "szekták"; ezt a jelenséget viszont az egyházi vezetés inkább csak adminisztratív, karhatalmi 10
