Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - A Tiszáninneni Egyházkerület 1735-1745

a vallásügyi küldöttségek tagjait is túlzott várakozásra ragadtatta. Kiábrándítóan hathatott hát Szilágyi Sámuel ágens véleménye, amit egy ilyen eset kapcsán fogalmazott meg: „Nem írhatom le, mily contentissime jöttek ki Ő Felségektől, kik minden kegyelmességeket ígérték. Az ugyan igaz, hogy a mi F(elséges) Királynénk természeti jósága in consolate ha csak lehet senkit maga elől el nem ereszt, de én in his circumstantiis nem remélhetek még semmi reális consolatiot, ha csak más egyebek nem adják elő magokat..."J A királynő a barokk katolicizmus képviselője volt, aki egyháza iránti hűségét és buzgó szeretetét abban is meg akarta mutatni, hogy a protestánsokat még türelemben sem kívánta részesíteni. Uralkodása során az elnyomás fokozódott. így azután sokakat - különösen a sokféleképpen megalázott lelkipásztorokat - elkedvetlenítette az egyházvédelem csekély sikere. Keserűségükben sokszor a nemeseket vádolták. Erre válaszul jegyezte meg Vay Ábrahám, hogy az adott körülmények között már az is siker, „hogy avagy csak úgyis, amint vagyunk, eddig megmaradhattunk... ",1 2

Az egyházvédelem pénzügyi alapját a bodrogkeresztúri végzés szerint a gyülekezetekben felállított „agentiális persely" volt hivatva biztosítani.3 Évenként hatszor, az úrvacsora osztások alkalmával, az erre a célra külön felállított zárt perselybe dobhatták adományaikat a gyülekezeti tagok. Ez a céladakozás csak lassan vált szokássá, s úgy tűnik, hogy a lelkipásztorok nem támogatták a kívánatos odaadással. Ugyanakkor bizonyos óvatossággal kellett eljárni, mert a Helytartó- tanács 1728-ban megtiltotta az ágens fizetésére való gyűjtést.4 Leginkább a borsodi egyházmegyében rendeződött el ez a kérdés, bizonyára annak köszönhetően, hogy a püspök és a főgondnok egyaránt ebben a tractusban volt igazán otthon. Fentebb láttuk az ügy feszültségeit is. A többi egyházmegyét 1740-ben inteni és sürgetni kellett ebben a dologban.5

A perselyes gyülekezeti adakozás mellett a személyes megajánlások is fontos forrást jelentettek. Ilyet elsősorban a nemesek tettek. A főgondnok rendszeresen megkereste osztályos társait, intve és buzdítva őket a hálaáldozatra: „...nagy bizodalommal kérem azért ke1 SRKLt. A.VI.1601.

2 Uo. A.VI.1328.

3 SpF 1863. 754.

4 Zoványi Jenő: Lexikon... i.m 15.

5SpL 1888. 474.

74