Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)
AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - A Tiszáninneni Egyházkerület 1735-1745
tent illető igaz isteni tisztelet, mely semminemű csupa teremtett állatot nem illet"á A közhivatalokból kiszorított protestáns nemesség egyes tagjait ezen akadály megszüntetésének kívánalma erőteljesen ösztönözte az egyházvédelemben való részvételre. Az egyházvédelem vezérfonala a szüntelen kérvényezés volt. A panaszok az ágens által vagy a rendszeresen Bécsbe utazó küldöttségek közvetítésével kerültek az uralkodó elé. A deputációk inkább általános sérelmekkel, kérelmekkel fordultak a királyhoz illetve a királynőhöz, az ágens pedig többnyire a gyülekezetek ügyeit intézte. Tiszáninnenről hat alkalommal (más egyházvidékkel karöltve) utazott küldöttség a birodalmi fővárosba.1 2 Ezeknek tagjai a református egyházhoz hű maradt, tekintélyes köznemesség soraiból kerültek ki. A tiszáninneni vezéralakok Vay Ábrahám, Patay Sámuel és Szathmáry Király György voltak. Vay Ábrahám kifejtette, hogy nem is adatott lehetőség a korabeli politikai helyzetben az egyházvédelem más formájára: „...hogy Isten Ő Szent Felsége egyéb külső eszközt instantiáinknál azokban nem rendelt, jól láttyuk, azért lelkünk esméreti kötelez, hogy azt el ne mulassuk".3 Hasonló álláspontra helyezkedett Patay Sámuel is. Sürgetve a folyamatos kérvényezési, az okát is megnevezte: „...a mi gonoszakaróink minden consideratiókat s circumstantiákat félre tévén s azokkal semmit is nem gondolván, nem szűnnek bennünket szomo- rétani és királyi Resolutiók ellen is in negotio Religionis hábotgatni, s mind azért, hogy minekünk nevezetes instantiáink s azokban letett s régen benyújtott gravaminaink mind ez ideig Resolutio nélkül hevernek; de azért is, hogy a mi hallgatásunk és dolgainknak lassú folytatása csaknem arra magyaráztatik, hogy minékünk igen jól vagyon dolgunk, és hogy minket senki nem háborgat... ",4 Ezért még hatékonyabban kell tevékenykedni a kérelmek és sérelmek összeállításában és benyújtásában. Tagadhatatlan, hogy a meg-megújuló zaklatások között kevésbé volt tapasztalható ennek a politikának a sikere. Hiszen, ha egy-egy ügyben megoldást is hozott, nem Szabott gátat az erőszakos reka- tolizáció előtt. Mária Terézia királynő személyes varázsa, mellyel a magyar nemesség döntő többségét közismerten megnyerte, gyakran 1 SRKLt. A.VII.1780. 2 Uo. A.V. 1184,1188. A.vi.1315,1590,1630. A.VII.1705,1804. 3 Uo. A.VI.1328. 4 Uo. A.VI.1571. 73