Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)
A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG A XVII. SZÁZADI EGYHÁZLÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK TÜKRÉBEN
a mi kegyelmes Istenünknek bűneink terhe alól való felsza-- badéttatásunk felől tött szép atyai maga ajánlását értsük és vegyük". A lelkész imádságát követte az Apostoli Hitvallás közös elmondása, majd a három kérdés, tudakozódva a keresztyén ember hitének tartalma felől: bűnös, kárhozott állapot, Krisztus általi megváltottság, feltámasztás. A kérdések lényegében megegyeznek a mi mai „régi" rendtartásunk beliekkel, de rövidebbek és személyesebbek. Olvassuk most a harmadikat: „Hiszitek-e, hogy ez halandó életnek utána feltámasztja a ti testeiteket a porból és beviszen titeket lelkestől, testestől az örök boldogságba? Hiszem". „Ez után már az old ozat következik" - folytatja liturgiánk, azaz a feloldozás, a bűnbocsánat hirdetése. A feloldozás szövege világosan kifejezi a korabeli lelkipásztori tekintély jellegzetes erejét. A prédikátor mindezek után járult az úrasztalához, s tette, amit az útmutatás előírt: „fordétsa el a keszkenőt a kenyérről, borrul és a pohárt töltse meg, a feljárulandó híveket híja elő". Ez tehát az első asztal. A lelkész még egyszer idézte a szereztetési igéket, amikor azonban a „hálákat adván" szavakhoz ért, hálaadó imádságot mondott, miközben felemelte a kenyeret, majd folytatta a Szentírás szavait, megtörve a kenyeret és azonnal osztogatta a körben álló híveknek. Természetesen a kenyér osztása tovább tartott, mint a vonatkozó igeszakasz elmondása, ezért a prédikátor intésekkel folytatta mondanivalóját: „ Oda fel az égben emeljétek lelkeileket, holott az Úr Krisztust valljátok, hitetek ágazatiban, ülni Istennek jobbján". Ugyanígy történt a bor kiosztása is. Az első asztalt pedig követte a hívek serege, igék és intések közepette vévén a szent jegyeket. Végül pedig a bezárás, hálaadás és az áldás. Feltűnt talán, hogy a rendtartás nem tartalmazta az Úr imádságát, amit a puritánusok az istentiszteleteken nem gyakoroltak, a gépiessé válás veszélyét látva a kötelező mondásban. Látásuk szerint erre is vonatkozott, amikor „Krisztus maga is kárhoztatta a könyörgésekben ugyanazon dolognak haszontalanul való csácsogását".1 Végül pedig olvassuk el ágendánkból azt, hogy mire való nékünk az Úrvacsora: „1. A hitnek a bűnbocsánat és az örök idvesség felől megerősítésére. 2. A keresztyén vallásnak és igaz poenitentia tartásnak bizonyságára. 3. Az egymáshoz való igaz keresztyéni szent szerétéiről s egyességről való vallástételre, hogy amiképpen a kenyér és a bor, melyekből öttünk és ittunk, sok búza-, sok szőlőszemekből áll. 1 Zoványijenő: Puritánus mozgalmak..i.m. 289. 108
