Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)
A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG A XVII. SZÁZADI EGYHÁZLÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK TÜKRÉBEN
de már egymással egyesültének, hogy mindazok egy kenyér és egy bor, így nékünk is sok híveknek hit és atyafiságos szeretet által úgy öszve kell fórra dnunk, hogy mi mindnyájan egy test egy lélek legyünk, mint az apostol int (I.Kor 10,17). Melyre a jó Isten Szent Lelke által segéljen bennünket". Nyílván azért fejtették ki ezt a legutóbbi pontot ilyen részletesen, mert különösen is időszerű volt a sokféle meghasonlás miatt. De az is lehet, hogy ránk, kései pataki (sőt, talán tiszáninneni, hogy ne is mondjuk: magyarországi református) utódaikra is gondoltak. Mindezzel párhuzamosan és ugyanakkor összekapcsolódva zajlottak a presbitérium körüli viták is. A magyarországi reformáció során a református egyházkormányzatban egyházmegyei és kerületi szinten nem kaptak helyet a világiak. Presbitériumnak azt a lelkésztestületet nevezték, amely az esperes vagy a püspök mellett intézte az egyházi közügyeket. Helyi szinten pedig, a gyülekezetek vezető szerve a városi, illetve a községi tanács volt, természetesen a lelki- pásztorral karöltve. A reformáció ugyanis nem osztotta két táborra egy-egy helység lakosságát, hanem áthatotta teljes községet. Ugyanaz a közösség folytatta tovább vallásos életét reformált, megújított keretek között és új tartalommal. A községi - városi önkormányzat erre az időre már adott volt, természetesen vállalta fel tehát az egyházi ügyeket is, hiszen község és eklézsia, város vagy falu és gyülekezet szorosan, elválaszthatatlanul összetartozott. Fentebb már utaltunk rá, hogy a Zwingli majd Buliinger vezette zürichi reformáció erre követendő mintát is adott. Természetesen voltak olyan tisztségviselők - mint például a fentebb már említett egyházfi is -, akik a szorosabb értelemben vett egyházi ügyeket intézték, de irányítási, felügyeleti joga a tanácsnak volt. Innen érthető, hogy a lelkész, tanító egyházfi neve mellett általában feltüntették a főbíró nevét is az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben. A puritánusok ezen a helyzeten is változtatni akartak, a kálvini presbiteriánus egyházalkotmány szellemében. A gyülekezeti tagok által választott presbitérium feladata, hogy minden egyházi ügyben ő járjon el, a Szentírásban leírt szabályok szerint. Az ellenzék főként azzal érvelt, hogy ilyen testületre csak ott van szükség, ahol a községi vezetés nem keresztyén, esetleg a helység már nem egy felekezetű. Volt azonban ebben konzervativizmus, hatalomféltés is. A nemesség általában nehezen tudta elképzelni, hogy jobbágyokból álló presbitérium gyakorolja az egyházfegyelmet fölöttük. 109
