Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Kálmán Árpád: Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez

Kovács Kálmán Árpád

A jezsuita Pázmány fellépésével és a 30 legtekintélyesebb főnemesi család ka- tolizálásával (Nádasdy, Thurzó, Forgách, Zrínyi stb.) a protestantizmus addigi lendülete látványosan megtört. Pázmány először az 1618. évi országgyűlésen követelte a jobbágyságnak — mely a munkája gyümölcséhez való jogán túl semmi egyébbel nem rendelkezik — a ius patronatusból való kizárását, melyet a birtokos nemesek* 13 — katolikus érvelés szerint — a reformáció elterjedésekor amúgy is hasonlóképpen érvényesítettek a protestantizmus javára.14 Mivel ez az országgyűlés hivatalosan királyválasztó országgyűlés volt, a vita a koronázási hitlevél feltételein tört ki Pázmány és az akkor még többséget alkotó protestáns rendi ellenzék között. A rendek a vallás szabad gyakorlatának a templomokkal együtt (una cum templis) való beiktatását követelték. Pázmány szerint a földesurak szabad vallásgyakorlatát sértené, ha a jobbágyok a templomokat azután is megtarthatnák, mikor a földesuruk már visszatért a katolikus vallásra. A templomokkal való rendelkezés — úgymond — a kegyúri és földesúri jogokhoz tartozik, melyeket pedig a bécsi béke és az 1608-ik évi törvény érintetlenül hagyott. „Inkább pusztuljanak el és legyenek néptelenekké birtokaim (már tudniillik az esztergomi érsekségé); de azt soha nem engedhetem, hogy kegyúri jogaim sérelmével, a protestáns jobbágyok foglalják el templomaimat” — jelentette ki. Végül a protestánsoknak engedniük kellett. II. Ferdinánd hitlevelébe II. Mátyáséból vették át a vallásügyére vonatkozó pontokat, több napi meddő vita után a protestánsok sérelmeit, melyeket az udvar, a katolikus főpapság és a hatalmaskodó főurak okoztak, elvetették, és csakis a politikai sérelmeket terjesztették fel. Az addig szinte a megsemmisülés szélén álló katolicizmus elérte első áttörő politikai sikerét, és néhány évtized alatt jelentős eredményeket ért el a térítésben is. Ez az időszak ugyanakkor már a harmincéves háború kitörésének közvetlen előestéje volt, amikor is a protestáns rendek már keresték a kapcsolatot Bethlen Gáborral. Érdekes irodalmi polémia kibontakozásának is tanúi lehetünk, melynek során a protestáns érvrendszer is kikristályosodott. Az erdélyi fejedelem támadásának megindulása alkalmából írta meg Alvinczi Péter Querela Hungáriáé című röpiratát, melyre válaszul katolikus oldalról megjelent a Refutatio, protestáns viszontválaszként pedig a Defensio. Ez utóbbi azt bizonygatja, hogy Magyarországon nem volt sem a világiaknak, sem a főpapoknak egyházi kegyúri joguk, mivel ez a királyt illeti. Különben is az úr csak nemessége, világi javai és nem a vallás és kegyesség tekintetében áll a jobbágy fölött. A templom nem a nemesek hűbérbirtoka. A jobbágyok nem mint jobbágyok bírják a templomokat, hanem mint a keresztyén egyház tagjai s e tekintetben Krisztus alattvalói. A protestánsok csak azt kívánják, amit a bécsi béke I. cikkelye már biztosított számukra, mely a jobbágyokra is kiterjed. A katolikusok javait soha nem állították. Ha megszerzésükre törekedtek volna, már kétszer elvehették volna mind.15 Mivel a 17. századtól kezdve általános tapasztalattá vált, hogy a kegyúri jogot általában a

Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879,415-416.

13 Pázmány szóhasználatában: a „megyésurak".

14 Herger Csabáné: Polgári állam és egyházi autonómia a 19. században, Budapest, Új Mandátum, 2010,219.

15 H. Kiss Kálmán: Alvinczi Péter, a kassai magyar pap, PEIL, 1893,622.

26 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017 - 4