Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Kálmán Árpád: Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez
Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez protestáns egyházak terhére érvényesítik, a reformátusok még azt is óvakodtak patro- nátusnak nevezni, ami egyházkormányzatukban és egyházfenntartásukban ebből az intézményből megmaradt. Mária Terézia 1752-ben Debrecen vonatkozásában elrendelte, hogy a katolikus lelkigondozók is egyazon pénztárból fizettessenek, mint a reformátusok. Ezt a rendelkezést a Kamara úgy értelmezte, hogy ha a város nem hajlandó a helyi katolikus egyházközséggel szemben az 1681. évi XLI. te. szerinti városi kegyuraságból adódó kötelezettségeket magára venni — ahogy az alól a várost a Lipót-féle 1691-es diploma is felmentette, és amely kitételt a szabad királyi városi rangját elismerő 1715. évi CVIII. te. sem tartalmazta — , akkor a várost eltiltandó attól, hogy a református papokéval együtt a kollégiumi professzorok és a nyilvánossági joggal bíró tanárok (az úgynevezett publicus praeceptorok) fizetését folyósítsa. Eddig a Kollégiumnak nem volt külön pénztára, arra szüksége sem volt, mert alkalmazottait a város fizette. Az intézkedés nagyban korlátozta a protestáns patronátus helyi működését. A későbbiekben az államhatalom további szigorításokat is bevezetett: megtiltotta a legációt és a szupplikációt, a diáksegélyezésnek eme nyilvános gyűjtéssel összekötött formáját.16 A protestáns földesuraságok tekintetében a káplántartási jog szabadsága miatt az államhatalom hasonló korlátozást nem tudott életbe léptetni, de a városi rendelkezés is csak a készpénzkifizetésekre vonatkozott, a természetbeni juttatásokat érintetlenül hagyta.17 Rácz István az 1752. évi városi számadás adatai alapján módosítja Révész Imrének a Sinai-korszakra (1760—1791/1803) vonatkozó becslését. A természetbeni jövedelmek arányát a debreceni református egyházi alkalmazottak fizetésén belül feljebb, a készpénzfizetésekét lejjebb teszi. A Révész által becsült 50-50%-os arány így körülbelül 70-30%-osra módosul.18 Debrecen esetében az 1752-es kifizetési tilalmat 1802-ben oldották fel. Ennek hátterében az állt, hogy az 1802-es tűzvészben a református egyház is tetemes anyagi veszteségeket szenvedett, illetve hogy már 1779-től folyamatos kifizetések történtek a város pénztárából katolikus elemi iskola és árvaház emelésére, valamint tanítóinak és igazgatójának fizetésére, majd 1787-ben a várost királyi biztosok alatt arra is rászorították, hogy a katolikus plébános, egyházfi és kántor számára előírt különféle természetbenieknek beszolgálását végrehajtsa.19 A katolikus érvelés szerint az iskolai segélyezéssel összefüggésben a város — szándékától függetlenül — maga is elismerte a kegyúri kötelezettséget, mivel a katolikus tanítók kinevezésekor élt a prezentálás jogával, és a tanító kinevezése egészen az 1868. évi népiskolai törvény kiadásáig kegyúri jog volt.20 Az a város által gyakran hangoztatott, a katolikus egyház által is 16 A teljes igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy ezek a rendelkezések nem kizárólagosan protestánsellenes specifikumok voltak, hanem az új típusú (korai jozefinistának is nevezett) egyházpolitika keretein belül „korlátozás" címszóval, kameralista alapon a koldulórendeket is sújtották. Lásd: Kovács Kálmán Arpád: Az erdélyi valláspolitika rendszere az 1760-70-es években, Budapest, МЕТЕМ, 2018,186-187. 17 Vö. RAcz: i. m„ 91 -92,121 -122,153-154. 18 Vö.Uo., 120-121. 15 Uo„ 155,174-175. 20 Erre a gyakorlatra hivatkozott az 1859. szeptember 1-jei nyílt császári parancs (az úgynevezett protestáns pátens) XIII. §. Sárospataki Füzetek, 1859,261. 2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 27
