Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Az örökség és az örökösök

Az örökség és az örökösök rratívákban érhető leginkább tetten, melyeket identitásprogramoknak nevezünk. Az identitásprogramot egy identitásmodell12 diszkurzív reprezentációjának tekin­tem, mely összefüggő narratívaként képes szervezni egy vagy több olyan diskurzust, melyekben az egyén társadalmi identitása formálódik. Az identitásprogramoknak számos megjelenési formája van. Identitásprogram lehet egy mese, egy népdal, egy archaikus imádság, egy kép vagy egyéb látható szimbólum, melyek szerzőjét vagy p rézén tálóját nem ismerjük, s melyek legitimációjukat és érvényességüket éppen eb­ből a kollektív jellegből nyerik. Ugyanígy identitásprogram lehet azonban egy ismert szerzővel vagy prezentálóval rendelkező produktum is, melyek esetében a legitimá­ció és az érvényesség forrása épp a személyek státusza az adott közösségben. Egy identitásprogram azonban nem jelenít meg a maga komplexitásában egy identitás- modellt, hanem mindig az adott diskurzus adott színterén szóban forgó probléma összefüggésében mutatja fel annak egyik aspektusát. Tulajdonképpen „lefordítja” az absztraktabb identitásmodellt az adott problémára. Egy archaikus imádság például nem ad általános választ arra a kérdésre, hogy mit jelent reformátusnak lenni, hanem azt mutatja meg, hogy reformátusként hogyan kell vagy lehet egy-egy élethelyze­tet — például olyan mindennapos rutint, mint a felkelés vagy lefekvés, illetve olyan rendkívüli helyzeteket, mint egy gyermek elvesztése vagy egy árvíz — megélni, fel­dolgozni. Az identitásprogram így szintén felkészültségnek tekinthető, hiszen egyik legfontosabb funkciója az, hogy viszonylag tartósan elhelyezze az ágenst létének „tár­sadalmi terében”.13 Az identitásprogramok sokszor öltenek testet közmondásokban vagy vallási összefüggésben olyan „aranymondásokban”, melyeket a közösség tagjai megtanulva vezérelvként idéznek fel egy élethelyzetben. (1. kép. Az ifjak társadalmi helyzetét szabályozó aranymondás a körösfői református templom legénykarzatának mellvédjén.14 Ez a bibliai idézet számos templomban fordul elő ugyanezen a helyen, 12 Az identitásmodell identitáselemek valamilyen módon szervezett, esetleg hierarchikus, de mindenképpen strukturált, egy adott közösségben a társadalmi elváráshorizontot leíró rend­szere. A kérdéshez lásd Pataki: i. m. 13 Ugyanez a megfogalmazás érvényes lehet kollektív és koalícióban lévő ágensek esetében is. 14 Az identitásprogram komplexitását, átgondoltságát és kontinuitását jelzi, hogy a térhaszná­lat alakulása során a karzaton és a templom környező területén elhelyezett textíliák (paramen- tumok) sajátos kontextust alkotnak a mellvédre eredetileg 1764-ben felírt bibliai idézetnek. Az„L"alakú karzat bejárat fölötti mellvédjén a Prédikátor 12,1-ből származó ige olvasható:„Ör- vendezz Ifjú a te Ifjúságodban és vidámítson meg tégedet a te Szíved a te Ifjúságod idejében és járj a te Szívednek utaiban és Szemednek látásiban de meg tudgyad hogy mind ezekért az Isten tégedet ítéletre Vonszon!"Míg a templom hossztengelyével párhuzamos oldalán a Zsolt 34,12:„Jöjjetek ide Fiaim Hallgassatok Engemet az Úrnak Félelmére meg tanítlak Szent Élet­re mimi Isten Követe...?" A Prédikátorból származó idézet fölé 1969-ben került varrottason a Zsolt 16 két verse olvasható. Előbb a 9. versből (Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik) egy rövid részlet:„örül az én szívem"; majd a 11. vers: „Te tanítasz az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké." A 34. zsoltárból vett 18. századi idézet fölött pedig egy valószínűleg ugyancsak 1969- ben készült textílián a Jer 7,23 („Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pe­dig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok!") részlete:„Csakazon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket". 2017 - 1 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom