Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Az örökség és az örökösök
Nagy Károly Zsolt számára. Az örökség funkciója pedig az, hogy a jelenben felhasználható felkészültségeket kínáljon, s ezzel meghatározza a közösség identitását is, hiszen az örökség épp arra a kérdésre felel, ami az identitás alapvető kérdése is: kik vagyunk mi? Azok vagyunk, akik ezt vagy azt így vagy úgy szoktuk csinálni, gondolni stb. Az örökség ennek a „szoktuk”-nak a társadalmilag/kulturálisan rögzített leírása.11 Mindez azért fontos, mert a felkészültségek elérhetővé tételének számos módja között az egyik legfontosabb az, ha azokat a társadalmi emlékezet különböző formáiban vagy „helyein” rögzítik, vagyis „örökségesítik”. A társadalmi emlékezet működése, különösen abban az összefüggésben, ahogyan Assmann a kommunikatív és a kulturális emlékezet közötti különbségről, illetve az előbbiből az utóbbiba történő átmenetről, majd az emlékezet történelemmé válásának lehetőségeiről ír, párhuzamba állítható a hagyaték és az örökség fogalmaival. Assmann szerint a történeti emlékezet rögzített összetevői, narratívái nehezen — jobbára csak társadalmi kataklizmák nyomán - írhatók újra. A kulturális emlékezet ezzel szemben elsődlegesen tárgyakban, helyekben, rítusokban és egyéb kulturális formákban, illetve az ezekhez kapcsolódó elbeszélésekben létezik. Jellemzően aktualizált formája az emlékezet anyagának, s az aktualizálás éppen arra utal, hogy még nagyon intenzíven folyik az ágensek „össze- rendeződése”, az a folyamat, melynek során az individuális ágensek felkészültségként értelmezhető, illetve ekként egy színtéren prezentált, reflektált tapasztalata az ágensek egy magasabb szinten szervezett struktúrájában különböző — s egymással olykor versengő - jelentésekkel telítődik. Míg a kulturális emlékezet kulturális jellegét az jelzi, hogy a napok egyéni emlékezetekben fennakadt hordalékai a kultúra által meghatározott formákhoz kezdenek alkalmazkodni, addig a kommunikatív emlékezet alapvető kérdése az, hogy mi akad fenn az egyéni emlékezetekben. Amennyiben azonban a történeti emlékezetet tekintjük az örökségnek, a kommunikatív emlékezetben — kivált az itt hangsúlyozott társadalmi összefüggésben — mint hagyatékban sok a „lom”, a személyes-esetleges elem. A kulturális emlékezet különböző formái és letisztulásának folyamatai így az individuális ágensekre fókuszáló kommunikatív emlékezettől mint hagyatéktól a kollektív ágensre fókuszáló történeti emlékezetig mint örökségig mutató - sokszor töredezett — folyamatként is elgondolhatóak. Az örökség felkészültségkaraktere, identitásmeghatározó szerepe azokban a na11 Tanulmányomban erre nem térek ki részletesen, de az örökség ekként intézménynek is tekinthető. A felkészültség ugyanis megadható úgy, mint koncepciók, jártasságok azon együttese, melynek térben és időben zajló transzmissziója a közösség/társadalom tagjai számára egy problémahelyzet kapcsán közös tapasztalatot hoz létre. Az ilyen felkészültséget, ha stabil, ágensek által tartósan és kollektiven elérhetővé tett, akkor intézménynek tekintjük. Ezek a tartósan fennálló felkészültségek az ágensek számára korlátozottan módosíthatóak. Ilyen intézmény jellegű felkészültség s egyben örökség például az anyanyelv. Ezek az intézmények az ágensek felkészültségeinek egy olyan készletét jelentik, melyek nem csupán egy adott, de egyszerre sok színtéren - legyen az tartós vagy alkalmi, individuális és nem individuális ágensek felkészültségei által létrehozott - vannak jelen, és kódként funkcionálnak. (Pete Krisztián - P. Szilczl Dóra: A kommunikáció intézményeiről, in HorAnyi Özséb (szerk.): A kommunikáció mintparticlpáció, i. m., 50.) 70 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-1
