Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Kálmán Árpád: Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez

Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez

volt tekintettel, hanem akár szegény, akár gazdag (házas)pártól egyenlő mennyiségű adót követelt. Azért a későbbi állításokkal (főleg Baltazár Dezsőével) ellentétben nem volt ez feltétlenül reménytelen rendszer, hiszen ahogy Pokoly József ki is mondja, az az elv húzódott mögötte, hogy az egyenlőképpen igénybe vett lelki szolgálatokat a közösség tagjai képességük és tehetségük szerinti szolgálattal ellentételezik. Ez a rendszer viszont csakis a nagyobb adakozó, a hiányokat kipótoló magán kegyuraság által lehetett hatékony.74 Ez a patrónusi hiánypótlás pedig az általános helyzettől függően lehetett termény, pénz, igaerő (például az illetményföld megművelésére vagy a munkajáradék által kitermelt, fűtésre szolgáló faellátmány beszállítására), saját ingatlanban biztosított természetbeni lakhatási segély stb.75

Jelen tanulmány a protestáns patronátus kérdéskörét politika- és társadalomtörténeti szempontból vizsgálta. A patronátusi jog (kegyuraság) egyházalapító és egyházfenntartó tevékenység volt, amelyhez megfelelő jogok és kötelezettségek társultak. Szorosan kötődött a feudális földbirtokhoz. Az Árpád-korban gyökerező intézmény történelmi pályája egészen 1945-ig ívelt. A reformáció korától fogva protestáns változata is kialakult. A szakirodalom sokáig alig vett arról a tényről tudomást, hogy a patronátusi jog alakulását és érvényesülését igen bonyolult országos és helyi, egyházi, társadalmi és politikai összefüggések befolyásolták. így a protestáns patronátus kérdésköre sem értelmezhető az időhatárok tágra nyitása és az interkonfesszionális viszonyok vizsgálata nélkül. A protestáns(ok) kegyuraság(a) a dualizmus korában olyan összetett és összefoglaló fogalomhasználat volt, mely négy megkülönbözte- tendő jelenséget is takarhatott: 1.) Egy hagyományos protestáns egyházfenntartási jogszokást, mely kiemelt szerepet biztosított a gyülekezet egyházfenntartó elemének. 2.) Olyan vallásilag vegyes közösség egyházfenntartó tevékenységét, ahol a kegyúri kötelezettségeket a reformáció egyházai javára is érvényesítették. 3.) (Nem kevés pejoratív felhanggal) protestáns országos tisztségviselők katolikus ügyekre gyakorolt egyházpolitikai befolyását. 4.) Amikor egy katolikus városi egyházközség felett a kegyuraságot olyan közösség gyakorolta, melynek a protestáns elem meghatározó tényezője volt.76 A különböző típusú protestáns patrónusi szerepekben országos és helyi méltóság- és tisztségviselők, földesurak, a falusi társadalom öntudatos gazdarétege, valamint városok léphettek fel. Mivel a 17. századtól kezdve általános tapasztalattá vált, hogy a kegyúri jogot általában a protestáns egyházak terhére érvényesítik, főleg a reformátusokra lett jellemző, hogy még azt is óvakodtak patronátusnak nevezni, ami egyházkormányzatukban és egyházfenntartásukban ebből az intézményből megmaradt. A konzervatívabb tereziánus és ferenci időszakok döntései tovább erősítették azt a jogi nézetet, hogy kegyuraság kizárólag a katolikusok javára érvényesíthető. A patronátus katolikus értelmezésében a döntő alapot a Tridentinum képezte, ennek gyakorlati értelmezése azonban a 17—19. században egyre inkább osztrák jelleget ka74 Pokoly József: Anyagi bajaink, PEIL, 1897,291.

75 Törvényjavaslat a lelkészi jövedelem kiegészítéséről. Közli: PEIL, 1898,121.; DPL, 1898, 212. Arany János (rinyaújlaki tanító): A tanítói nyugdíjazásról, DtPL, 1899, 351-353.

76 Lásd alább Debrecen és Békéscsaba konkrét jogeseteit.

2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 43