Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Kálmán Árpád: Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez
Kovács Kálmán Árpád lom használatával kapcsolatban és az ebből adódó bizonytalanságokat, ugyanakkor vázolja a debreceni római katolikus plébánia a városi kegyuraság elnyerése iránti két évszázados küzdelmét. így azonban a protestáns patronátussal kapcsolatos fogalom- alkotása nem lesz egészen pontos.3 Jogtörténeti és katolikus szempontból alapon valóban meg kell különböztetnünk a protestáns patronátust és a városi kegyuraságot. Politika- és társadalomtörténeti szempontból azonban védelmünkbe kell vennünk a debreceni helytörténész-levéltárost. A protestáns(ok) kegyuraság(a) ugyanis nemcsak azon 16. századtól kialakuló jogszokás által állhatott elő, hogy a földesúri (nemesi) és városi kegyúri jogok — a protestáns autonómia, valamint a lelkészi-nem lelkészi paritás elvének — keretein belül a reformáció egyházainak javára is érvényesíthetőek voltak,4 hanem — sokszor nem kevés pejoratív felhanggal — használták a kifejezést arra a paradox helyzetre is, amikor valaki országos tisztségek protestáns viselőjeként olyan katolikus egyházpolitikai ügyek fölött nyert befolyást, melyeket a magyar közjog és a katolikus klerikális szemlélet a királyi főkegyúri jogba vágónak tartott,5 vagy valamely katolikus egyházközség feletti kegyuraságot egy olyan közösség (communitas) gyakorolta, melynek a protestáns elem meghatározó tényezője volt.6 A patronátusi jog (kegyuraság) egyházalapító és egyházfenntartó tevékenység volt. A patrónust jogok illették és kötelezettségek terhelték. A jogok közül legfontosabb a papok kijelölése (prezentálás). Ezzel szemben kötelessége lett magánegyházának7 a védelmezése és anyagi ellátása. Szorosan kötődött a földbirtokhoz (feudum), ez képezte az egyházalapítás és -fenntartás anyagi feltételét. Patronátusi jogot a királyi hatalom, világi és egyházi földesurak, valamint a városok gyakoroltak. Kialakulása Magyarországon az Árpád-korban eredeztethető, s történelmi pályája egészen 1945- ig ívelt. A kegyuraság intézménye a reformáció koráig kimondottan a katolikus valláshoz kapcsolódott. Ettől fogva azonban kialakult a protestáns változata is. A politika és a szakirodalom sokáig alig vett arról a tényről tudomást, hogy a patronátusi jog alakulását és érvényesülését igen bonyolult országos és helyi, egyházi, társadalmi és politikai összefüggések befolyásolták. így a protestáns patronátus kérdésköre sem értelmezhető az időhatárok tágra nyitása és az interkonfesszionális viszonyok vizsgálata nélkül.8 3 Az eredeti kiadói utószóban:„A kötet szerzője [...] látóhatárába az úgynevezett »Kálvinista Róma« valamennyi egyházszervezetét bevonta." Ha azonban a patronátus protestáns jellegű, akkor miért volt erre szükség? Rácz István egész tárgyalása alatt nem ad erre a kérdésre kielégítő választ. RAcz István: Protestáns patronátus, Debrecen város kegyurasága, Debrecen, Kossuth Egyetemi, 1997,10-11.; kiadói utószó a hátsó borítólapon. 4 Lásd alább Besztercebánya és Szatmár konkrét jogeseteit. 5 Ahogy Zichy Aladár 1896-ban megfogalmazta: Sérelmes a katolikus egyházra nézve, hogy az állam a legfőbb kegyúri jogból eredő funkcióit néha a református egyház főgondnokai által (a milyen volt Tisza Kálmán és a milyen ma Bánffy Dezső báró) végezteti. B.[iki] L.[ajos]: A mi érdekeink, Debreczeni Protestáns Lap (a továbbiakban DPĽ) 1896,489. 6 Lásd alább Debrecen és Békéscsaba konkrét jogeseteit. 7 A kérdés egyik legkiválóbb (katolikus) szakértője, Timon Ákos szerint a patronátusi jog a Karoling Eigen- kirche-gyakorlatból nőtt ki. 8 RAcz: i. m., kiadói utószava (a hátsó borítólapon) alapján. 24 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-4
