Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Kálmán Árpád: Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez

Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez

A 16. századtól a magyarországi protestantizmusra nézve is általánossá vált az a jelenség, hogy egyházalkotmánya a földbirtok és kegyuraság jogára (ius territorii et patronatus) alapult. Ennek következtében a templomok építése, a költségviselés arányának egyenes megszabása, a belső egyházi alkalmazottak állításáról való gondoskodás, a fíliák (leány-egyházközségek) viszonyairól való és intézkedés a polgári [értsd: nem-egyházi] hatóságok kezébe ment át. Ennek fő oka az volt, hogy a jobbágyság (a szegény adózó nép vagy latinul arma plebs contribuens) nem volt abban a helyzetben, hogy egyházfenntartó tényezőként lépjen föl. A protestáns egyházközségek megmaradásukat és felvirágzásukat leginkább a földesúri, városi és szabad parasztközösségi patronátusnak köszönhették. Ez a jog nem volt puszta tolakodásnak, ragadománynak vagy bitorlásnak (elbirtoklásnak) tekinthető, hiszen számos áldozathozatal is fűződött hozzá. Legnyilvánvalóbb jele ennek, hogy az 1606-os bécsi és az 1647-es linzi békék kieszközlése nem lett volna lehetséges a nemesség politikai és katonai támogatása nélkül. A protestáns patronátus mint történeti jelenség először a Felső-Tisza-vidéken és Északkelet-Magyarországon enyészett el. Ennek okait az alábbiakban kereshetjük. 1.) A patrónusi jogot a magyar református nemesség eleve nem gyakorolta oly mértékben, mint az külföldön vagy akár a hazai ágostai hitvallású nemesség körében is divatba jött. 2.) A közvetlen közelben érvényesült az erdélyi református fejedelmek véd- urasága, ami azt a gyakorlatot erősítette, hogy számos ügyet inkább érdemes volt az ő erős és biztos kezeikbe utalni. 3.) Ellenkezőleg: a református fejedelmi hatalom 1606-os és 1660-as megingásai azt a tapasztalatot közvetítették, hogy egyházkormány- zatilag nem szabad mindent erre az alapra felépíteni. 4.) A helyi kisnemesség nem volt olyan erős, hogy a református fejedelmi patronátus kiesésével keletkezett űrt betöltse, így a védekezési stratégia az egyházi autonómia erősítése lett. Ebben a helyzetben a világi patronátus a földbirtokos jellegre korlátozódott, mely egyházában a lelkészi réteg katolikus típusú túltengéseit a paritás keretében metszette vissza.9 Csak röviden utalok arra ezen a helyen, hogy ez a fejlődés érthetővé teszi, hogy az a szóhasználat, mely szerint az öntudatos református gazdatársadalom10 (egyház)fenntartó elemnek tekintette magát, egyáltalán nem volt függeden a patrónusi gondoskodás igényétől.11 Maga a patrónusi elnevezés azonban a következő bő száz évben a sárospataki kollégium és diákjainak tehetős támogatóiban, valamint azon nemesek megtisztelő címzésében követhető nyomon, akik az elárvult (nyilvános vallásgyakorlati jogukat és templomukat vesztett) gyülekezeteket a káplántartási jog alapján befogadták.12

9 Révész Imre: Két érdekes okmány, a magyar reformált egyház múltjából. Szabolcs megye rendei egyházi ügyekben intézkednek, 1607. A mihálydi egyházi gyűlésben, mihálydi prédikátort Debreceni Jánost oda való nemes Pelei Gáspárral megbékéltetik, 1634. (Magyar prot. egyháztörténeti kútfők), Sárospataki Füzetek (a továbbiakban: SpF), 1860,73-74.

,0 Mindez az 1848-as jobbágyfelszabadítástól az 1950-es évek kommunista kuláktalanításáig és téeszesí- téséig tartó időszak legfőbb jellemzője volt.

11 Aszóhasználatra (bár pejoratív értelemben) lásd: Szikszai Béni -.Ahogy én láttam, Feljegyzések a 20. század] magyar ébredéstörténetről, Budapest, Koinónia, 2015,36. A jelenség társadalmi hátteréről lásd: A politikai protestantizmus mint interakció a századfordulón, Egyháztörténeti Szemle, XVII. évf., 2016/4,3-5.

12 Lásd pl. 3. Dr. Soltész János (et al.): A sárospataki főiskola tanárainak életrajza (Szombathi János után, folytatásokban), 1864, 224.; 1865, 167, 169, 305. Kalman Farkas: Énekszerzők életrajza, (Czelder-féle)

2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 25