Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - PRÉDIKÁCIÓS TÁRHÁZ - Csorba Péter: Nagypéntek-szembesítés-szemlesütés-képmeditáció
Csorba Péter Mi ezekkel nem fogunk tudni versenyezni. „Veronika kendője” nincs a gyülekezetekben, és a keresztet sem szoktuk felállítani a templom előtt. Sőt, zászlóink sincsenek, amelyekkel vonulhatnánk. Az országzászló nem erre való. És nincs semmi református hagyományunk! A böjtöt sem tartjuk, talán csak ezen a napon, de ezt sem hivatalos tanításként, hanem csak szokásból. A hústilalmat talán a lelkészek megtartják. Vallástankönyveinkben nem szerepel igényként. Nálunk is inkább családi hagyomány — anyai nagyapám római katolikus volt — a szilvaleves és a mákos guba. Milyen jó, hogy zsinatunk nem rak ránk semmiféle terhet ezen a munkaszünetté varázsolt napon! Mégis érdemes lenne azon gondolkodni, hogy legalább e nap okán tanítsunk mi is a böjtről, és tartózkodjunk a hústól. Nagy kérdés: a szalonna az hús? És a parizer? Ha otthon lesznek — ha otthon lesznek! —, talán könnyebb lenne ennek betartása. Nem a Jézus teste miatti tiszteletből, hanem egy hagyomány tisztelete alapján. (Mit szóltok hozzá?) A református ünnepeket is a hozzá kapcsolódó, bár változó szokások teszik családi ünneppé. És ünnepi ebéddé. Református elődeink, Éuther kevésbé, Kálvin erőteljesebben, mindennel szakított, amit és ahogy az akkori római egyház gyakorolt. Mise, oltár, teljes átváltoztatás a liturgiában, szentek és Mária tisztelete, a hét szentség, a liturgia, és benne kiemelten az éneklés. Ez kínálta az aktív participációt. 1538 és 1560 között — dokumentálható formában - teljesen új istentiszteleti formák jelentek meg itthon is, és főleg a magyar nyelvű igehirdetéssel és a frissen írt kancionálékkal, a népénekekkel, teljesen megváltoztatták a hitélet gyakorlatát. A korábbi nagypénteki gyakorlat ismerős. Az első keresztyének Jézus halála és sírban pihenése napját liturgia nélküli ünnepként tartották egész nap szigorú böjtölésben. Csak a 4. században alakulnak ki a Nagypéntek különféle istentiszteleti formái, az eucharisztia ünneplése nélkül. Jeruzsálemben egyetlen ima- és igeliturgiát tartanak különböző időkben és különböző helyeken, a szenvedéstörténet állomásain. Ez a „keresztút”. Az izráeli zarándokút során talán sokaknak volt lehetősége, hogy az ott minden pénteken bemutatott keresztúton részt vehessen. Beleértve a kereszt előtti hódolat megtekintését. A keleti szertartások a nyugati világot is erősen befolyásolták. Rómában a 7. században a pápa a keresztereklyével mezídáb, körmenetben a Éateráni bazilikából a jeruzsálemi Szentkeresztről elnevezett templomba vonult, ahol a papság és a nép a keresztereklye előtt hódolt. Ekkor két ószövetségi olvasmányt és János evangéliumából a szenvedéstörténetet olvasták. Ünnepélyes könyörgések zárták az igeliturgiát. A kereszt felmutatásának és hódolatának dramatizált kiépítése a gall rítusú liturgiában történt. Ez is a 7. század terméke. A nagypénteki szertartás időpontja az őskeresztyén kortól a középkorig az Úr halálának órájához (délután 3 óra) igazodott. Ez egyben a középkori böjti misék kezdete is volt, a nona imaórája. Amikor aztán a nona végzését már a délelőtti órákban is engedélyezték, a nagypénteki liturgia is délelőttre került. XII. Pius pápa zsinati reformja állította vissza a délutáni ünneplést. Nagypénteken a katolikus egyház liturgiája szerint nincs szentmise, mert ezen a napon maga Jézus mutatta be — szerintünk egyszeri és tökéletes áldozatát. Ezen a napon igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözetben végzi, ez a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a 154 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017- 3
