Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Juhász Tamás: Magyar református kegyesség

Magyar református kegyesség

= országát) elismerjem és hirdessem. Nincs a világnak olyan része, nincs életemnek olyan porcikája, amely ki lenne vonva az ő szuverén hatalma alól. Aki idegen királyhoz pártol — a régi jogrend szerint —, felségsértést követ el. Jézus Krisztustól messze állott, hogy ő felségsértő legyen. Ellenkezőleg: ő azért nyert királyi méltóságot, mert nemcsak idegen urat nem szolgált, hanem mindig, minden körülmények között az Atya országáért élt. Ezért a nem-cselekvés, a „semlegesség”, a jónak az elmulasztása is felségsértés! Ez olyan hitvallás, amelynek konkrét, mindennapi erkölcsi jelentősége van, mert világos, félreérthetetlen szempontot nyújt napi feladataink úgynevezett „prioritásainak” megállapításához.

Anekdotával szemléltetem ezt: A történet a múlt századforduló tájára vezet, amikor a református vallású Tisza István gróf, geszti földbirtokos volt az ország miniszter- elnöke. Bécsben, I. Ferenc József király jelenlétében arról tanácskoztak az ország urai, hogy mikor legyen a koronatanács következő ülése. A király kitűzött egy időpontot, de ekkor felállt Tisza István, és bejelentette: „Felség, az lehetetlen, mert nekem azon a napon Geszten presbiteri gyűlésen kell lennem!”

b) Papi feladat hálával áldozni Istennek. Azért vagyok református, „hogy magamat Krisztusnak élő hálaáldozatul adjam”. A papság és az áldozat kérdését Jézus Krisztus közbenjáró papságából vezetjük le. Ehhez röviden ki kell térnünk a bibliai szövetség gondolatára.

Az a körülmény, hogy a református hívő egyedül Istennek ad dicsőséget, egyedül őt tekinti szuverén Úrnak, nem jelenti Isten megközelíthetetlen és zsarnoki voltát. Hiszen éppen a Szentírás tanítja, hogy Isten emberré lett, közénk, „az övéi közé jött” (Jn 1,11). A két dolog közötti látszólagos ellentétet a református teológia Isten szövetségének hirdetésével már rég feloldotta. Isten kegyelmi szövetséget kötött Abrahám óta a választott néppel, s ezt Jézus Krisztusban kiterjesztette minden benne hívő emberre. Isten örök szövetsége a Szentírás egészének egységes vezérgondolata, s egyúttal az emberi életnek és életünk minden területének átfogó kerete.

A református szövetség-teológia két vonalon is érthetővé tette és alkalmazta a Biblia központi üzenetét. (1) Isten megszabadította népét az áldozat vagy más vallásos „erőfeszítés” kényszerétől. „Könnyűvé”, azaz teljesíthetővé tette a neki való engedelmességet. Ebben az engedelmes és hálás életben nem áll Isten közé és az őt félők közé sem papság, sem vallási szertartás. Jézus Krisztus az új szövetség egyetlen közbenjárója (Zsid 9,15). Aki Krisztusnak tagja, önmagának első papja. (2) A szövetség népén belül a szövetség Ura nem helyettesíthető senkivel. Az egyház, Isten népe szervezetileg úgy épül, mint a testvériség közössége, Krisztus egyedüli fősége alatt. Az egyház „krisztokratikus testvériség és testvéri krisztokrácia - fogalmaz találóan Erik Wolf egyházjogász.5

A szövetség gondolata alkalmazható az egyház presbitériumi-zsinati szervezetére, vagy a közhatalom megosztására (amelyből később a demokratikus állam is kifej5 Erik Wolf: Ordnung der Kirche, Frankfurt am Main, Klostermann, 1961, 78. Vö. Karl Barth: Kirchliche Dogmatik, IV/2,770.

2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 35