Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Juhász Tamás: Magyar református kegyesség
Juhász Tamás lődhetett). Isten nem közvetlenül ruházza rá szuverenitását az uralkodó személyére, hanem szövetséges népe útján delegálja, vagy visszaveszi azt. Ha az uralkodó megszegi a szövetséget, a nép nem pusztán kéri, hogy gyakoroljon könyörületességet, hanem köteles a szövetségszegő felsőbbséggel szemben az engedelmességet megtagadni. Aki az ilyen zsarnokkal szembeszegül, Isten iránti engedelmességet gyakorol. Ide egy másik szemléltető történet kívánkozik: 1860-ban, az abszolutizmus és a protestánsellenes császári rendelet (az úgynevezett „pátens”) idején tilos volt császári engedély nélkül egyházi gyűléseket tartani. A Tiszántúli Egyházkerület mégis közgyűlést hirdetett, amelyre a debreceni kistemplomban rengetegen összegyűltek. Mielőtt Balogh Ferenc szuperintendens megkezdte volna a gyűlést, megjelent a helyszínen a császári megbízott, s a templom piacáról kihirdette: „Ezt a gyűlést a császár és király őfelsége nevében ezennel betiltomľ E szavak utáni döbbent csendben Balogh Ferenc felment a szószékre, felnyitotta Bibliáját és ezt mondta: „Én pedig ezt a közgyűlést a császárok Császára és a királyok Királya nevében ezennel megnyitom!” És a közgyűlést a császári biztos tiltakozása ellenére, annak rendje s módja szerint megtartották.6 c) Prófétai feladat. Krisztust hirdetni. Azért vagyok református, „hogy Krisztus nevét valljam”. Krisztus hirdetése, nevének vallása nem más, mint az „evangélium tisztán történő hirdetése” (Ágostai Hitvallás VII.). Ezt a református — sőt, a reformáció minden egyházára jellemző — sajátosságot általában mindenki tudja, számon tartja. Már-már közhely lett abból, hogy mi bibliás egyház, „az ige egyháza” vagyunk. A közhelynek, a sokat emlegetett igazságnak az a kísértése, hogy már nem figyelünk rá, sőt, ha valaki mást, de hasonlót mond, azt is elfogadjuk. Két ilyen pontatlan és hamis értelmezéssel szemben tartom fontosnak a hitvallást: Azért vagyok református, „hogy Isten igéjét tanuljam” (Heidelbergi Káté 103). (1) Mivel az igét rendszeresen az istentiszteleten halljuk, manapság az a jelszó, hogy legyen minél több istentiszteleti alkalom gyülekezeteinkben, vasárnap is, hétköznap is. Nem beszélve arról, hogy a sok templomi prédikáció előkészítése miatt gyülekezetépítésre, a személyes találkozásban történő „igehirdetésre” kevesebb ideje marad a lelkipásztoroknak, ennek az a hátránya, hogy az istentisztelet ünnep-jellege is megkophat, de főleg: az igehirdetés, mint amely maga Isten igéje (.Második Helvét Hitvallás 1,3) elveszítheti átható és mozgósító erejét. Ha van olyan kivételesen áldott tehetségű lelkipásztor, aki hetente 3-4, egy-egy sátoros ünnep táján, tíz nap alatt 15-20 színvonalas prédikációt tud mondani, az előtt fejet hajtok. De ha nem, akkor jobb, ha a gyülekezet hetente csak egy, ünnepenként 2-3 jó igehirdetést hall, s ennek maradandó hatása lesz. (2) A Biblia nem orákulum, nem aranymondások kincsesbányája, amelyet úgy idézünk, mint a régi bölcsek szentenciáit, erkölcsi mondásait. De nem is a mindenben bűnt kereső és bűnt leleplező „lélekvájárok” olvasókönyve, hanem a hívő olvasót 6 A történetet úgy írtam le, ahogy hallottam. Az esetet viszont történészi pontossággal közli Révész Imre, A Kistemplom történetének legszebb napja c. írásában. In: „Tegnap és ma és örökké...", Debrecen, Coetus Theologorum, 1944, 397- 405. 36 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-3
