Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - Fodorné Nagy Sarolta: Szerkesztői előszó
Szerkesztői előszó A reformáció 500. évfordulójának évében a Sárospataki Füzetek gyakorlati teológiai számát veszi kezébe a kedves Olvasó. Ravasz László — aki éppen 110 éve szerzett magántanári címet a sárospataki református teológiai akadémián - „A gyülekezeti igehirdetés elmélete” című művében (Pápa, 1915, 8.) a gyakorlati teológiát hét tudományágra bontja, úgy mint ekkleziasztika, liturgika, homiletika, poimenika, koinonika, katechetika, haleütika. E hét tudományág — mondja az egykori egyházfő — „mint a Jelenések könyvében említett hét gyertyatartó szórja az egész egyházi életre a fényt; világosságát annak, ki a hét gyertyatartó között jár” (Jel 1,12-3,22). A szimbólum érdekessége, hogy ha Patmos szigetére — ahol János a mennyei jelenéseket látta — egy hétágú gyertyatartót helyezünk, annak árnyéka éppen a hét gyülekezetre vetül. Mindegyiknek sajátos rendeltetése van, mindegyik saját eszközeivel szolgálja ugyanazt az egy célt: Isten dicsőségét a feltámadott Ur által. Az itt megjelenő cikkek, tanulmányok részvilágosság, együtt azonban egy szép fénycsóvát vetítenek ösvényünk e szakaszára, ahol most járunk. E kötetben megjelenő cikkek a fent említett hét tudományág valamelyikébe tartoznak, azok elvi vagy egészen gyakorlati vetületét villantják fel. Az ekkleziasztika az egyház intézményi működésének szakterülete, foglalkozik a gyülekezet életének technikai megszervezésével, s benne az egyén szolgálatának formáival. Vidéki és városi gyülekezetek különböznek, eltérő az összetételük és tradíciójuk. Térségenként változó szociális előnyöket élveznek, vagy szenvedik azok hátrányait, mégis egyházzá szerveződve meghatározott rendben működnek. Bárhol és bármikor éljenek is, a gyülekezetek csak akkor életképesek, ha tagjai komolyan veszik hitüket, és valóban mindent egy lapra tesznek föl — s ez a krisztushit. A Füzetben találunk olyan útkereséseket, amelyek az egyháztagok valós helyzetéből kiindulva igyekeznek megszervezni közösségi létüket, használva azt a szervezeti hálót, amelybe az egyes gyülekezetek tartoznak, s találunk világégés, forradalom és politikai fordulatok kohójában edzett, hitvalló visszaemlékezést, valamint friss és fiatalos szárnypróbálgatást is a saját szolgálati arculat kialakításában. Akár prédikációról van szó, akár tanításról, lelkigondozásról vagy éneklésről, magyar anyanyelvűnkkel dolgozunk. Az Ige egyházának különösen tanulságosak a nyelvész szavai, amelyeket a bibliai gondolat jegyében fogalmaz meg: „Elet és halál van a nyelv hatalmában...” (Péld 18,21). Az anyanyelv a közösségépítés eszköze, általa a valóságot/igazságot kínálhatjuk fel, vagyis társunk a mi szavaink által ismeri meg a valóságot. Kizárólag ezzel hagyhatjuk meg a hallgatót szabad akaratában... a tudatos nyelvhasználat szabad akaratunk megélésének egyik formája. Az anyanyelvi ismeretek az erkölcsi hatékonyságban is segítenek. Azért is kell ismernem az anyanyelvemet, hogy általa nyelvileg is erkölcsösen tudjak cselekedni — mondja a nyelvész. A liturgika körében olyan írásokat közlünk, amelyek a klasszikus három érték: az igaz, a jó és a szép jegyében jelölik ki az Isten előtti meghódolásunk méltó formáit az ének területén. így szólunk az éneklés elvi alapjairól, Isten dicsőségéhez méltó hang2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 5
