Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - Fodorné Nagy Sarolta: Szerkesztői előszó
zásáról és tartalmáról. Mély hódolatból és hálaadásból fakadó cikkek, amelyek Isten neve magasztalására szolgálnak itt írott formában, gyakorlatba ültetve pedig énekben. A homiletika központi témája a hirdetett ige. Az igehirdetés bibliai, dogmatikai alapvetése után keressük a választ arra az örök kérdésre, hogy mitől olyan sajátos műfaj az igehirdetés, miben különbözik bármely retorikai műtől. Néhány igehirdetés is került a kötetbe, hogy a jelenben eligazítást nyújtson, vagy azért, mert maradandó élményt jelentett egy közösség számára, s általános érvényű kijelentésével építheti az egyetemes egyházat is, vagy azért, mert segédanyagként szolgálhat ünnepeink elmélyült átélésében. A poimenika keretében embertársunk mellé állunk, amint szenvedélybetegségében vagy éppen halálos ágyán lelkigondozzuk. A lelkigondozásssal az utolsó pillanatig kísérjük az embert egyéni életútján. Bármilyen élethelyzetbe kerüljön is, felkínáljuk az esélyt arra, hogy az Ige erejével a szabadság lelki tartományába léphessen át megbilincselő fogságaiból helyzetről-helyzetre, az emberi-testvéri szó által vigasztaló, talpra állító Igét halljon — akkor is, ha nem föltétlenül tesszük hozzá, hogy „ezt mondja a Biblia”. Ez a szó az örökkévalóságba is elkísérheti! A koinonikáról, diakóniáról nem beszélni kell, hanem művelni. Erről külön nem esik szó jelen kötetben. Ugyanakkor valljuk, hogy a lelki tanácsolás, vigasztalás és az önzetlen segítségnek bármely, Krisztusra mutató formája: diakónia. Létezhet intellektuális diakónia is, amikor valaki a tudását kész megosztani anélkül, hogy bármit várna érte. Köszönet mindazoknak, akik vállalták a szolgálatnak ezt a formáját, és eleget tettek a felkérésnek, mégpedig határidőre! A katechetika tárgykörében emlékeztünk meg egy jeles elődről, akinek munkássága mintegy fél évszázadon át (!) életben tartotta a keresztyén tanítás mécsvilágát, amely már-már kihunyni látszott az egyháztagság-tizedelő pártállami időszak istenellenes dühöngései közepette. Az eredményes tanítói személyiség - legyen az tanár vagy lelkipásztor — ismérveit gyűjtötte egy csokorba a gyakorló keresztyén, szakképzett pszichológus és pedagógus, a németnyelvtanár rendszerező pontosságával. Bárcsak minél többen megtalálnák a szolgálat testre szabott módját egyházunkban, hogy közös munkánk nyomán az a világosság, amely eljött a világba, áthatolna a sötétségen, és megvilágosítana minél több embert (Jn 1,9). Erre szép példát látunk az Idővonal rovatban is. A haleütikával — missziótannal — adósok maradtunk, pedig az evangélizációnak, a missziónak létjogosultsága vitathatatlan. Egészséges esetben a gyülekezet minden megnyilvánulása misszió, mert rajta keresztül maga az Ige akarja visszahódítani a világot. Ezért a gyülekezet puszta létével is hív vagy visszahív embereket. Ami ezen felüli misszió, annak a formáját kell jól megtalálni, hogy az ne a rabságba döntés eszköze legyen — amint azt a reformáció százada után a „jezsuita misszióban” láthatjuk saját hazánkban is. Ez is egyháztörténetünk része, a reformáció folytatása, pontosabban ellenhatása. Mindig érdekes, amikor egy hivatalos munka emberi arcot is kap. Ekként tesszük közzé az alábbi levélrészletet, amely e kötet formálódása során született. A szerkesztő postaládájából tesszük közzé, a Szerző beleegyezésével. Lehetett volna 6 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017 - 3
