Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK - Bihari Sándor: Emlékezés - emlékeztetés
Bihari Sándor hogy bár Isten megengedte nekünk, de a korábbi reménységhez képest nincs nagy katarzis kisebb és nagyobb egyházi köreinkben, mintha csak a hétköznapok, a munka része lenne ez az emlékezés is, noha megelevenítő erejű ünnep lehetne. Mintha az 500 úgy mutatkozna meg, hogy éppen elég nagy ahhoz, hogy azt érezzük, megöregedtünk. Az 500 úgy is sok tud lenni, hogy megfáradtunk, s közben a lendület is elfogyott egy kicsit. Szomorú tény, hogy az elmúlt két évtizedben tartott népszámlálások adatai szerint a magukat reformátusoknak vallók száma majd a felére esett vissza. Ma úgy tűnik, határozottan elfogynak gyülekezeteink, és egy nép nélküli népegyház pásztorolásában az egyik év olyan, mint a másik, és jobbára tényleg csak gondterhes hétköznapok maradnak. Tudjuk, hogy nekünk is a régi hithősök nyomában kellene járnunk, de mára talán már az ünneplésük is nehezünkre esik, mint a lakodalomban az idősek, akiken már nyomot hagytak az évtizedek; fáj itt, fáj ott, s inkább oldalra húzódva szívesebben néznék a fiatalok örömét és táncát a parketten. Ezzel együtt pedig újra és újra felüti a fejét az a jó szándékú gondolat is gyülekezeteinkben, hogy nekünk, akik még ma templomba járunk, sokat kell munkálkodnunk, mert ha mi most nem teszünk, azt később már nem lesz, aki elvégezze. Ilyen háttér mellett, valljuk meg, nem csoda, ha kettős érzések kavarognak bennünk ünneplésünkben, a régi nagy változásokat emlegetve. 2. Amikor az Úr is emlékeztet A bátorítás azonban ott van Istenben és az ő igéjében, ahogyan egykor, úgy ma is. De mielőtt még ezt megkeresnénk, hadd utaljak egy olyan szakaszra is, ami, úgy gondolom, nagyon hasonló időket idéz, mint az a kor, amelyben nekünk kell hitünket hűséggel megvallanunk. Malakiás könyvéről és koráról van szó, és arról, milyen az, amikor az Úr emlékeztet. Malakiás kora a fogság utáni nagy újrakezdés és megújulás utáni megfáradás, Istentől való elidegenedés, az Úr ünnepei nélküli nyomasztó hétköznapok ideje. A könyvben található kérdés-feleletek sora nagyon is erre utal. Olyannyira, hogy bár időrendben nem az utána soron következő könyv Máté evangéliuma, de jóleső érzés az embernek, hogyha az Ószövetség utolsó könyvét olvassa, tudja, tovább lapozhat, s csak egy-két oldalt átfordítva rögtön rácsodálkozhat, milyen, amikor az Isten valami újat kezd, gyógyulások, épülés és megtérések vannak. E kettő közötti hatalmas kontraszt pedig mindennél beszédesebben mutatja meg, miért is volt szükséges, hogy Isten Jézus Krisztust küldje hozzánk követségbe, állítsa szolgálatba, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet, aki még elveszett voltában is Abrahám fia! És éppen ezek elmaradására emlékeztet Isten a Mai 3,6-ban: „Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákob fiai maradtatok!” Először is ez nagyon jó. Az Úr nem változott, ma is az, aki egykor a bibliás időkben vagy éppen a reformáció idején volt. Malakiás idejében is megvolt az a reménység, a legnagyobb mélységben is, hogy az Úristen nem lett kevesebb, mint például az ősatyák, Mózes vagy Ezsdrás idejében volt. Vagyis, ha hálás szívvel fel tudom idézni régi idők hitvalló életeit, azt is valljam meg vele, közöttünk sem kevesebb, eszköztelenebb az Isten. Ugyanazzal az erővel, ugyanazzal a Lélekkel, ugyanazzal a kegyelemmel és szeretettel munkálkodik 10 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017 - 1
