Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Teológia és film
Teológiai és film ten kiábrázolása (imaging) mint tiltott képalkotás és Isten elképzelése (imagining) mint paradigmán alapuló gondolkodás között. A képzelet tehát nem mimetikus képesség, mely pontos képet alkot a tárgyáról, hanem sokkal inkább paradigmati- kus, mely megalkotja és felismeri azokat a mintákat, sémákat, melyek - a teológiai képzelet esetében - összhangban vannak a Szentírás Igéi által nyújtott látással.91 E nélkül a megelőző kijelentés mint paradigma nélkül a képzelet csupán a Feuerbach által kritikusan megfogalmazott képalkotásra képes. A képzeletnek tehát csak akkor tulajdoníthatunk vallási, illetve teológiai jelentőséget, ha a szentírásbeli paradigmákkal mint az istenismeret elsődleges forrásaival számol az egyéb ismeret- és tapasztalatforrások mellett. Pope számára az a kérdés, hogy a film ösztönzőleg hathat-e a vallási vagy teológiai képzeletre, és ha igen, akkor hogyan. Pope a filmes elbeszélésbe (látvány, jellemábrázolás, cselekmény, hang) való belépést (bevonódást), mint a mindennapi realitásokból az alternatív realitásba való átlépés lehetőségét tulajdonítja a képzelet munkájának, mely élményszerűsége révén járul hozzá a jelentésalkotáshoz. A stokeri kategóriákat alkalmazva ez a transzcendencia alteritásként való megtapasztalása: „...ez a transzcendencia egyszerűen az emberi korlátok egyfajta felfedezése és legyőzése, nem pedig az istenivel való találkozás. Az én, a személyes határok transzcendenciája, és annak a »másiknak« az átmeneti, képzeletbeli megtapasztalása, aki szabad azoktól a korlátoktól, melyek továbbra is behatárolják a nézőt.”92 Csak a bibliai paradigmákra támaszkodó vagy a teológiai hagyományba beágyazott képzelet tulajdoníthat ennek az élménynek vallási vagy teológiai jelleget, és vonatkoztathatja azt a Transzcendens, azaz az isteni, a Teljesen Más megtapasztalására. Ez pedig - ahogyan arról az előző fejezetben írtunk - sokszor a rendezői szándéktól függetlenül a nézőben/befogadóban dől el. Pope megközelítésében tehát az kap hangsúlyt, amit Martin a megjelenítésben való részesülésnek (participation) nevez.93 A filmek irodalomelméleti megközelítését bíráló Nolan ezen a ponton talál párhuzamot liturgia és film között: mindkettő „a megjelenítés médiuma”, és az általuk jelzett valóság(oka)t az istentiszteleten résztvevők, illetve a filmnézők valamiképpen megtapasztalják, élmény- szerűen átélik. Az istentiszteleten résztvevő közösség hasonló módon kapcsolódik, lép be (vonódik be) a sákramentumi elbeszélésbe, mint a filmnézők a filmes elbeszélésbe.94 91 i.m., 84,93-94,134. 92 Pope, Salvation in Celluliod..., 53-66. 93 Thomas M. Martin, Images and the Imageless: A Study in Religious Consciousness and Film, Associated University Presses, 1991,48. 94 Steve Nolan, Film, Lacan and the Subject of Religion: A Psychoanalytic Approach to Religious Film Analysis, London - New York, Continuum, 2009,40,53. 2015-1 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 77
