Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Teológia és film
Rácsok Gabriella PoPE-nál és LouGHLiNnál is azt láthattuk, hogy a film teológiai megközelítésében a megértés és értelmezés mellett meghatározóvá válik az alkalmazás is, igazodva ezzel a klasszikus homiletika szabályaihoz. Hans-Georg Gadamer „horizont-összeolvadás” elméletével a következőképpen írhatjuk ezt le: a néző mintegy áthelyezi magát abba a horizontba, melyből a (filmes) szöveg megszólal. A horizont ebben az esetben a néző szempontjából értelmezett látókör. Itt nem a más szemszögből való látásmód elsajátításáról van szó, hanem fúzióról: olyan ösz- szeolvadásról, mely során valami új jön létre, a néző nem maradhat az, aki korábban volt. A megértés, értelmezés szorosan összetartozik az alkalmazással, az addig idegen, a más(ik) sajátra való vonatkoztatásával. Maga a megértés is azzal kezdődik, hogy az alternatíva megragad. Ez a megközelítés is feltételezi, hogy a néző rendelkezik előzetes meggyőződésekkel és feltevésekkel (paradigmákkal), amelyek a filmmel való kreatív találkozás révén kerülnek előhívásra.95 Ez egyben azt is jelenti, hogy az explicit vallási tartalom nem feltétlenül vált ki vallásos élményt a nézőben, ugyanakkor az előzetes vallási paradigmákkal rendelkező nézőben vallásos élményt válthat ki az explicit vallási tartalom nélküli filmes alkotás is.96 3.4. Esztétikai megközelítések - értékelés Az áttekintett esztétikai megközelítésekben azt láthattuk, hogy közös a narratív módszer alkalmazása. Esetükben a teológia nem az igazság kereséséről, a Végső Valóság igazságának, egy személyes objektív Isten igazságának vagy az egzisztenciális szorongásról szóló igazságnak a kutatásáról, vagy általában az ember értelemkereséséről szól, hanem sokkal inkább az Isten-történet elbeszélője és megértője kíván lenni. Ha a filmet ebben az értelemben narratívaként kezeljük, azzal egy olyan elméleti keretbe állítjuk, mely lehetővé teszi az értelemkeresést és a jelentésalkotást a néző számára a narratív analógiák egymás mellé állításával. Ennek során a néző saját személyes elbeszélése, élettörténete lép be (vonódikbe) dinamikus módon a filmes narratívába. Ez a találkozás már nem pusztán dialogikus jelleget ölt, hanem interaktív és tapasztalati.97 Albert J. Bergessen a vallásnak éppen ezt az elbeszélés jellegét hangsúlyozza, miszerint reménységmegújító élményeket ragadunk meg szimbólumokban és szőjük őket történetekké, amelyeket újból és 95 Gadamer a„megértés horizontja" kifejezéssel utal arra a tényre, hogy nézőpontunk meghatározó abban, hogy mit látunk, és milyen szempontból tapasztaljuk azt. (Egy könyv elolvasására vagy egy film megnézésére is igaz, hogy saját nézőpontból olvassuk vagy nézzük azt, saját élményeinkkel és tapasztalatainkkal együtt.) Az így szerzett ismeretünk egyszerre személyes (szubjektív) és a tárgy által meghatározott (objektív) - az objektív tényező egyben azt is jelenti, hogy a valóság maga ellenáll az önkényes értelmezésnek. Hans-Georg Gadamer, Igazság és módszer, Budapest, Osiris, 2004. 96 Richard Blake, Secular Prophecy in an Age of Film, Journal of ReligiousThought 27 (1970/1) (63- 75), 72. 97 Pope, Salvation in Celluloid..., 29,32. A lindbecki tipológiát alkalmazva a különbség a kogni- tív-propozicionalista és a tapasztalati-expresszív megjelölésekkel írható le. George A. Lindbeck, A dogma természete: Vallás és teológia a posztliberális korban, Budapest, Hermeneutikai Kutatóközpont, 1998, 36. 78 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015-1
