Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 3. szám - RECENZIÓK - Ötvös László: Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkásságáról

Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkásságáról

érvényesíti a Heidelbergi Káté nyomorúság-váltság-háládatosság adta szerkesztést. A Heidelbergi Káté 2. kérdés-feleletében a keresztyén élmény három lépését látjuk (A 22. jegyzet erről részletesen szól.). Igazat adhatunk László Dezső megállapításának, aki szerint Makkai „első volt a század teológusai közül, aki a Heidelbergi Kátét szervesen beépítette hittani rendszerébe.” (A 23. jegyzet hivatkozása: Református Szemle, 1987. 3.sz. 163.) Makkai Sándor teológiájának mélyülésére vonatkozóan ezt olvashatjuk a fentebb említett lapon: „Nagy szerepe volt ebben az átrendeződésben (teológiai) annak, hogy az 1918 utáni egyéni, családi és nemzeti katasztrófák Szentírás mellé kényszerítő éveiben Makkai hitében is megerősödött és átélte a megtérés csodáját.” (a 24. jegyzet megnevezi Makkainak a Vallásos fejlődésem c. írását, ami megtalálható a Levéltárban (TIREK Kt. 4820.89-91), közli Fekete Károly a Confessio c. folyóiratban (1990. 2.sz. 20-23). Makkai Sándornak Az öntudatos kálvinizmus (1925) c. munkája részletesen szól a hitvallások hitébresztő hatásáról és a megtért ember egyház iránti elkötelezettségéről.

Megtaláljuk az értekezésben azt, hogy a szerző részletesen bemutatja a hitvalló tudós, gyakorlati teológus munkásságát a következő felosztásban és lapokon: Eklézi- asztika (56-69), Liturgika (70-78), Homiletika (78-127), Keresztyén nevelés (128- 160), Pásztorálteológia-lelkigondozás (161-168).

Mi most a fent említett diszciplínák igényes teológiai feldolgozásait hangsúlyozva a homiletikai nagy fejezettel foglalkozunk a következőkben röviden. A Makkai Sándor homiletikai munkásságában felismerhető fejlődési szakaszokról a következőket olvashatjuk az említett nagy fejezet bevezetésében: „Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkásságának egészében a homiletikai fáradozás és gazdag igehirdetői pálya az a terület, amelyen egyértelmű és töretlen fejlődést mutat. Természetesen teológiai fejlődésének szakaszai igehirdetését is mélyen meghatározták, de a megjelent kötetek újabb és újabb előrelépést jelentettek az Ige mélyebb üzenetének felmutatásában. E miatt az egyívű folyamat miatt hiba lenne merev korszakhatárokat húzni Makkai négy évtizeden át elhangzó, nyomtatásban közölt igehirdetéseit ismerve. Ha mégis érzékeltetni akarjuk homiletikai munkásságának fejlődési szakaszait, akkor úgy oszthatjuk fel, mint amelyeken 1. a gyönyörködtetéstől az építésig (1910-kb. 1917- 1918), 2. az építéstől a ’református öntudat’ homiletikumáig (kb. 1917-1918-kb. 1925-ig), 3. a ’református öntudat’ homiletikumától az Ecclesia Militans mozgósításáig (kb. 1925-1945), majd a 4. a missziói igehirdetésig (1945-1951) jut el” (78.lap).

Ez az összefoglalás mutatja az igehirdetés csodálatos, jelentős történeti ívét, ami valójában a XX. századi magyar református teológia-történetnek egyik legjelentősebb teljesítményét, gyümölcsét jelenti. Ami pedig a tartalmi jelentőségét illeti, azt mondhatjuk, hogy a bibliai mélység jellemzi meghatározóan. Az ószövetségi iratok három része: történeti, prófétai és költői könyvek mind szerepelnek az igehirdetéseiben. Felvetődik azonban a kérdés, hogy a Jeremiás próféta könyvéből miért nem választott textust az igehirdető. A kérdésre azt válaszolhatjuk, hogy Makkai Sándor a pártállam kezdetén meghalt, így a későbbi évtizedekben hangsúlyossá váló prófétai könyvvel ő már nem foglalkozott. Az újszövetségi üzenetek megszólaltatásáról azt állapíthatjuk

2015 - 3 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 129