Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 4. szám - TANULMÁNYOK
Győri István bizonyuknak fordítani. Ez úgy hangzik, mintha valaki kételkedett volna benne, és bizonyítani kellett volna. Egyszerűen azt jelenti, ilyennek találták, azaz ilyen volt. De az igazi probléma a szkhéma szó magatartásként való fordítása. Hiszen az sokkal inkább külső megjelenést, alakot, formát jelent. Érdekes, hogy a 2014- es revízió így fogalmaz: „...és emberként élt”, tehát tartalmilag nem változtatott rajta. Az 1975. évi fordítás előbb idézett szövegéhez viszonyítva sajnos ez nem oldotta meg a problémát. E megfogalmazás ellenzői dogmatikai, christológiai érvekre hivatkoznak, ami a másik oldalon azt a kérdést veti fel, hogy a fordítás lehet-e tekintettel később megfogalmazott dogmatikai tételekre. Ezzel megint egy határhoz értünk el. Hiszen a dogmatikai tételek a Szentíráson alapulnak, ha pedig a bibliafordítástól elvárjuk, hogy összhangban legyen általában a dogmatikai alapigazságokkal, akkor ez egy kölcsönös függőség. Mi, teológusok elfogadtuk és megszoktuk, de sokak, főleg kívülálló kritikusok szemében ez megkérdőjelezi az egész teológia tudományosságát. Hiszen valóban egy önmagában zárt, és önmagát feltételező rendszer, amiben nincs benne a fejlődés, a bővülés lehetősége. De hát kétezer éve ezzel él együtt az egyház és a teológia. Ezen nem nagyon tudunk, nem is lenne jó változtatni. Végül, van olyan eset is az írásmagyarázatban, amikor szinte visszájára fordul az a szándék, hogy mindenképpen meg akarunk magyarázni valamit. Erre jó példa Jézus közismert mondása: „könnyebb a tevének a tű fokán átjutni, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába” (Mk 10,25). Az exegetikai irodalomban ezt általában úgy magyarázzák, mintha Jézus arra utalna, hogy Jeruzsálem városfalán volt egy nagyon kisméretű kapu, amit ezért tű fokának neveztek. Ezen a teve nem tudott átmenni, vagy esetleg csak akkor, ha előbb minden terhet leraktak róla. A magyarázat nagyon kézenfekvő, a teherlerakás motívuma azonban feltűnően egybecseng Bunyan János a A zarándok útja c. regényének kulcsjelenetével. A zarándok Keresztény régóta nagy terhet cipelt a vállán, ez a teher a Biblia olvasásával tudatosult benne, és egyre nőtt, nem tudott tőle szabadulni, pedig már többször megpróbálta. Aztán amikor eljut a kereszthez, ott végre le tudja tenni a terhét, és felszabadulva beléphet a mennyek országa kapuján. A két kép nagyon hasonlít egymásra, nagyon alkalmas igehirdetésben lelkigondozói célzattal való alkalmazásra. Bizonyára ezért vált általánosan elfogadottá. Mikor egyszer valahol azt olvastam, hogy ez a „Tű Foka” nevű kapura való hivatkozás már a reformátoroknál is előfordul, kíváncsiságból nekiálltam megkeresni, de egy reformátor magyarázatában sem találtam. Addig jutottam csak, hogy a kommentárírók mindig korábbi kommentárírókra hivatkoznak. Olyan volt, mintha egy családfát akarnék visszakeresni több anyakönyvből. Odáig jutottam el, hogy több 19. század végi német kommentárban már szerepel a városfalon levő kicsi kapura való utalás. Becsületére legyen mondva, a Meyer-féle Kritisch Exegetisches Kommentar 1898. évi kiadása ezen a ponton kivétel! Aztán átnéztem az Ószövetségben aj eruzsálemi városfal legrészletesebb leírását. Ez a városfalnak a fogság utáni újjáépítése, ami a Nehémiás 1-3-ban van leírva. Név szerint feljegyezték, hogy melyik kaputól me14 Sárospataki Füzetek 18. évfolyam | 2014 | 4
