Sárospataki Füzetek 17. (2013)

2013 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barnóczki Anita: Elkülönítés, különülés, különállás - az előítélet és identitkásképzés egyes kérdéseinek megjelenése a cigány gyermekek hitoktatásában

TANULMÁNYOK Barnócki Anita KÜLÖNÍTÉS, KÜLÖNÜLÉS, KÜLÖNÁLLÁS-AZ ELŐÍTÉLET ÉS IDENTITÁSKÉPZÉS EGYES KÉRDÉSEINEK MEGJELENÉSE A CIGÁNY GYERMEKEK HITOKTATÁSÁBAN ­BEVEZETÉS Az előítélet, kisebbség, integráció, szegregáció, hátrányos megkülönböztetés mind olyan hí­vószavak, melyek erős érzelmeket váltanak ki - éppúgy, mint a roma vagy a cigány. A cím leírásával tehát be is fejezhettem volna dolgozatomat, hiszen az érzelmeket előhívó szavak közül több is megjelenik benne, ezek­re pedig reagálni szokás, mégpedig azonnal. Általában enyhébb vagy erősebb elutasítá­sokkal, még akkor is, ha az elutasítás szépen fel van öltöztetve, vagy keresztyén közösség­ben még az Istenre való hivatkozás is megje­lenik a felszín alatti valóság elutasító voná­sainak kifejezésében. Hozhatnám példának a bibliaórás nénit, aki gyönyörű eseménye­ket sorolt fel az életéből, amikor a szeretet parancsáról beszéltünk, megállapítva, hogy mennyire fontos mindenkit szeretni, néhány perccel később azonban a cigányokról már úgy nyilatkozott, hogy őt egyszer meglopta egy, és sosem fog megbocsátani nekik. Mun­kám során gyakran esik szó cigányokról lel­kipásztorokkal folytatott beszélgetésekben is. Általánosságban is, de főként a hitoktatás problémáit taglalva. Legtöbb beszélgetőtár­sam hamar indulatossá válik, és megállapítja, hogy úgysem lehet velük mit kezdeni. Indu­lattal vagy beletörődő, lemondó szomorú­sággal sorolják csalódásaikat, és nincs vége a rossz példák emlegetésének. Amikor érvelni próbálok, hamar leintenek, mégpedig egyál­talán nem bibliai, teológiai, pedagógiai vagy egyéb szakmai érvek mentén. Nemes egy­szerűséggel közlik, hogy túl fiatal vagyok, hogy értsem, illetve nem vagyok gyülekezeti lelkipásztor, tehát nem tudhatom, mit szen­vednek ők, esetleg elfogadva, hogy van, ahol működik cigányok között a hitoktatás, de nem ismerem az ő cigányaikat, akik sokkal rosszabbak az én cigányaimnál. Sárospataki Füzetek 17. évfolyam | 2013 | 4 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom