Sárospataki Füzetek 17. (2013)

2013 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Isten népe és a környező népek vallása

EnghySándor Alul az egyik kapál, fölötte a másik agyagot tesz egy edénybe, a harmadik létrán viszi a téglát egy kosárban az épületre, a következő arra készül, hogy fent elvegye tőle a terhet, valamelyikük pedig társának dobja fel az építőanyagot. 2. Az alábbi fehér mészkő dombormű Irak déli területéről való (Girsu-ból, mo­dern nevét Telloh-nak írják), kora a 2500 körüli időre tehető.27 Az egyszerű emberek vihették áldozataikat, fogadalmi ajándé­kaikat a templomba. A királyok nagyobb dolgokban mutatták meg az istenek tiszte­letét. Ok voltak a templomok építői. Egy templom felszentelésének alkal­mából készült emléktábla egy kultikus ünnepet mutat be a király udvartartása és családja körében. Alul balra három királyfi vonul elől a fő kígyóbűvölővei (Balul). Urnansche király serleggel a kezében ül trónján, mögötte pohárnoka. A király a felirat szerint fát hozatott az építkezéshez Dilmunból, és több isten számára építte­tett templomot. Alakja feltűnően nagy a képen, kegyességét is kifejezve. Aktivitását mutatja, hogy fején egy kosárban épí­tőanyagot visz. Mögötte kannát tart kezében pohárnoka, Anita. Jobbra fent öten lép­nek a király elé, az első a király lánya, Abda, talán az előbb említett templom papja, a többiek az írások szerint fiai lehetnek. Izráel királya is templomépítő király volt: Én tehát azt gondoltam, hogy házat építek Istenem, az UR nevének, ahogyan az UR apámnak, Dávidnak megmondta: A te fiad, akit utánad helyezek a trónra, az épít majd nevemnek házat (lKir 5,19). Zarándokének. Emlékezz, URam, Dávidra, minden viszontagságára! Mert esküt tett az URnak, fogadalmat Jákob erős Istenének: Nem megyek be addig házamba, nem fekszem le fekvőhelyemre, szememet nem hagyom aludni, szempilláimat nyugodni, míg nem találok helyet az URnak, lakóhelyet Jákob erős Istenének (Zsolt 132,1-5)! Isten idegen terminológiával való meghatározása 27 i. m„ 227. ábra, 321. 32 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2013

Next

/
Oldalképek
Tartalom