Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Petrőczi Éva: Menny és pokol Pápai Páriz Ferenc "Pax sepulchri"-jában
Petrőczi Éva kétségbeesést sugall: „Bár a címek egybeolvasva - a lélek, a test, az udvar, a sír, a kereszt békessége - a Pápai Páriz korabeli erdélyi égbolt mind komorabb, mind mélyebb sötétségbe boruló képét sugallják, a köteteken végigvonuló alaphangot az első kötet - a Pax animae - adja meg a halál fölött is diadalmaskodó, sziklaszilárd, férfias lélek békehimnuszával”12 Pax sepulchri-ját lapozgatva érdemes felidéznünk továbbá Dézsi Lajos Pápai Páriz monográfiájának két fontos mondatát: „Páriz tevékenysége nem szorítkozott csupán a tudomány művelésére. Nem szobatudós, hanem a társas élet embere.”13 E megfigyeléssel egybecseng Oláh Andor orvos- történeti értékelésének néhány mondata is. Igaz, ezúttal közvetlenül a Pax corpo- ris-ra vonatkoztatva, de a Pax sepulchri-ra is száz százalékig érvényes, amit Oláh kiemel; hogy tudniillik Pápai Páriz teológiai műveiben is inkább a praxis, mint a gnosis, más megközelítésben sokkal inkább a cura pastoralis, mintsem a hűvös dogmatika lelkes művelője volt: „Pápai Párizt mint gyakorlati embert, éppen úgy, mint korának többi jelentős orvosát, a problémázgató-okoskodó középkori „medicus dictus”-sal szemben elsősorban a gyógyítás maga érdekli, a gyógyító aktus, a terápia. Ezért művében, a Pax corporis-ban (De a Pax sepulchri-ban is! P. É.) a terápiarész túlnyomó helyet foglal el...”14 A Pax sepulchri, ez a végeredményben inkább lelkeket gyógyító, mintsem lelkeket riasztó könyv - hasonlóan Zólyomi Perinna Moller-átírásához - egy főrangú hölgy, ezúttal Kendefi Jánosné Teleki Krisztina támogatásával jelenhetett meg. A szerzői ajánlólevélnek azokat a szavait idézzük, amelyekben az általában szelídlelkű Pápai Páriz azokat ostorozza, akik Isten létét, következésképpen a mennyet és a poklot is tagadják. Azért is érdekes szövegrészlet ez, mert az „ateizmus” szóval, még ha kicsit módosított alakban is, a 17. század végén hazai szövegekben másutt nemigen találkozunk: „így látjuk azért, hogy az illyen emberek, a’ kik, hogy annál bátrabban élhessenek szokott fertelmes bűnökben, azt kezdik kétségbe hívni, ha vagyon e’ isteni gondviselés e világba ... ezek mondom az ö gondolatjokban, merő azon Isten tagadó Áthéusok.”15 Az Elöl-járo beszéd-ben Pápai Páriz Ferenc éles határvonalat húz a sommásan „Pogányok”-nak nevezett, Krisztus előtt élt írók-gondolkodók és a Krisztus-követők között, világossá téve, hogy az előbbiek számára a halál egyenlő a pokollal, s a menny gondolata fel sem merül gondolkodásukban: „Midőn Augustus Tsászár Rómában mindennap kívánná magának az Euthanásiát, az az a’ boldogul való meg-halást, az nem tészen vala az ö értelme szerint többet ö nála, hogy ö mind élete, mind halála felől tisztességes hirt nevet hagyhasson holta után. De midőn nékie és más Pogányoknak is a halálra jútott dolga, ott semmi vigasztalást, semmi reménységet nem talált, hanem tsak ijjesztést és bánatot, és ollyan véget a’ minémüröl szól Virgilius. Vitaque cum gemitu fugit 12 Uo„ 105. 13 Dézsi Lajos, Pápai Páriz Ferenc, Bp., Ráth Mór, 1899, 311. 14 Oláh Andor, Pápai Páriz Ferenc, a magyar Hippokrátész, Orvostörténeti Közlemények 50(1969.), 88. 15 Pápai Páriz Ferenc, Pax sepulchri, Kolozsvár, Református Kollégium, 1776, § 5. Sárospataki Füzetek 17. évfolyam | 2013 | 4
