Sárospataki Füzetek 17. (2013)

2013 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Barnóczki Anita: Az átmenetiség kultúrája - A cigányságra jellemző vallásosság, normarendszer és látszólagos hiánykultúra

Barnőczki Anita

veníteni, kifejezni. Amit legtöbben cigányzeneként ismerünk, az kiszolgáló, pénzszerző tevékenység, többnyire a hallgatóság igényeihez alkalmazkodik, és ezáltal a hallgatóság ízlését és zenei világát tükrözi. Alkalmazkodásában és rögtönzésre építő virtuozitásában azonban fellelhető teremtő képessége. Ugyanakkor a gádzsóknak szolgáltatott zene el is rejti a közösség valódi hagyományát: a belső közösségnek szánt énekeket. A valóban cigány zene, ahogyan Kovalcsik Katalin leszögezi, vokális zene.39

A környezet számára szolgáltatott zene éppúgy hatással volt dalaikra, mint a környező népek népdalai. A hatások és kölcsönzések sajátja ebben az esetben is az, hogy csak egyes elemeket vesznek át, a rendezőelvet, szerkesztési módot vagy tartalmat sosem. Az éneklés közösségi szerepéből és funkciójából fakad, hogy ugyanazt a dallamot számtalan szöveggel képesek ellátni, sokszor közvetlen logikai kapcsolódás nélkül illesztenek össze a pillanat hatása alatt ritmusában és hangulatában megfelelő szövegeket40 Az éneklésben ugyanis annak pillanata mint örökké, örökérvényűvé tágított idő a fontos, az éneklő személye, önkifejezési szándéka, a hatás, melyet a közösségre kíván gyakorolni. Nem a teremtés hiánya jellemzi tehát felhasználói jellege miatt, sokkal inkább a folytonos teremtés. A közösségi, belső közösségben való éneklés-eseménynek szakrális jellege is van, mint azt az éneklés előtt hagyományos engedelemkérések is jól tükröznek. Az engedelemkérésnek alapvető része az áldásmondás, áldáskérés.41

A daloknál még változékonyabbak a mesék, melyek különös hangsúlyt kapnak az egyébként is orális cigány kultúrában. Bár vannak olyan mesék, amelyek különféle variánsait megtalálhatjuk többféle országban élő cigány közösségek hagyományaiban,42 az egységesség erre a műfajra sem jellemző. Ahogyan Vekerdi rámutat: „Az azonosság hiányában mutatkozik meg a cigány mesekultúra hagyománytalansága. Mesekultúrájuk archaikus vonásai nem azt jelentik, hogy régi anyagot őriznek, hanem azt, hogy mesei gondolkodásmódjuk archaikus szinten áll, s ezen a szinten szül minden pillanatban új meséket.”43

A mesélésben nem fontos a történet logikussága vagy az erkölcsi tanulság, amely az erkölcsi világrend megerősítésére hivatott, a kalandosság és a szórakoztatás kap központi szerepet.44 A mese a pillanatban születik, előadásmódja változatos, alakul a hallgatóság reakcióival. Ha nem tündérmeséről van szó, valódi történetté válik, amely az előadásban a mesélővei vagy annak apjával, nagyapjával esett meg. Közeli rokonságban van ez a cigány hétköznapi eseménymesélő szokásaival. Amit a környezet egyszerű hazudozási hajlamként értelmez, annak hátterében is az áll, hogy a

39 Kovalcsik Katalin: „A cigány zenekultúra tegnap és ma”, in: Kovalcsik Katalin (szerk): Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből.. Tanítók Kiskönyvtára 9. Budapest: ELTE-IFA-OM 2002. (441-470) 422.

40 Vekerdi: i.m. 29.

41 Bari Károly: Tűzpiros kígyócska. Cigány népköltészet. Budapest, Gondolat 1985. 8

42 A cigányok templomáról szóló mesét megtaláljuk különféle magyar cigány csoportoknál, Romániában és Szerbiában, annak magyarázataként, miért nincs a cigányoknak templomuk. Dömötör Sándor: A cigányok temploma. Erdélyi Tudományos Füzetek. 1932/41 sz. Kolozsvár.

43 Vekerdi: i.m. 28.

44 Vekerdi: i.m. 131..

104 SÁROSPATAKI FÜZETEK 201