Sárospataki Füzetek 16. (2012)
2012 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Barnóczki Anita: Az inkulturáció jelenségéről. Ont he Phenomenon of Inculturation
AZ INKULTURÁCIÓ JELENSÉGÉRŐL 1. A. fordítás problémája: a% adaptááótól a kontextuali^ádóig A keresztyénség egy kultúra-közötti szituációban született vallás. Jézus születésekor a Római Birodalom összeírásaiban megannyi nép kelt útra, köztük József és Mária, akik majd Heródes haláláig Egyiptomban élnek. Jézus nem csupán zsidókat, de rómaiakat, samaritánusokat is tarnt. Péter pünkösdi bizonyságtételét soknyelvű tömeg hallgatja. Az első keresztyén közösségekben kérdést jelent a görög és zsidó hátterű testvérek egymáshoz való viszonya. Pál missziói útjai során megannyi kultúrában megjelenik. Ha kézbe vesszük János evangéliumát, és a legelső verseket kezdjük olvasni, rögtön beleakadunk a Logosz fogalmába. Vég nélkül lehetne sorolni a példákat. Mindezekből négy tanulság következik. Már a legelső pillanatokban is hangsúlyos, hogy népek sokasága hallgatja ugyanazt az evangéliumot — a maga nyelvén, saját kultúrája talaján értelmezve azt. A lényegi megértetést a Szentlélek végzi, aki megadta, hogy ki-ki a saját nyelvén hallja Péter bizonyságtételét. A harmadik, hogy a fordítás, fogalmak cseréje, magyarázata, közös szimbólumok keresése mindig is feladat volt. Végül pedig, hogy mindezen folyamatok helyi közösségekben mentek végbe.28 Ebben a folyamatban akkor következik be először jelentős változás, amikor a keresztyénség lesz az államvallás, ilyenformán a kultúra meghatározója, végül hordozója.29 Az első évezred történetét a nyitottság jellemezte: a keresztyénség egyre több kultúrával került kapcsolatba, majd olvadt össze egy egésszé. Később, a gyarmatosítás, kolonizáció időszakában a fordítás feladata ismét előtérbe kerül azzal a problémával megterhelve, hogy az európaian értelmezett keresztyénséget kellett és kívánták lefordítani.30 Ebben voltak, akik elutasítottak bármiféle változtatást a Nyugaton hitelesített gyakorlathoz képest, míg mások igyekeztek megérteni az idegen kultúrákat, felhasználni a keresztyénség mondanivalójával nem ütköző gondolatokat, és átszínezni a „megtisztított” szokásokat, rítusokat. Ez utóbbiak az akkomodá- ríé> vagy adaptááó képviselői, akik nehézségeit Boda így jellemzi: „A misszionáriusok, akik megismerik, tisztelik, esetenként csodálják a helyi kultúrát, beleütköznek saját kultúrájuk falába.”31 A nyugati egyházak a misszió során létrejött egyházakat nem tekintik teljes értékűnek, sokkal inkább gyámság alatt levő kiskorúnak. Felépítésük az anyaegyházukét másolta egy teljesen idegen társadalmi-gazdasági struktúrában, teológiai kérdéseik és válaszaik a nyugati gondolkodás produktumai maradtak esedeg helyi nyelvre lefordítva, lényegtelen kérdésekben tettek csupán engedményeket, mint például a papi öltözék, a liturgikus zene, egyes rítusok vagy a vallásos művészet területén. A helyi kultúra egyes elemeinek ilyen formájú adaptációját Bosch32 két ponton is problémásnak látja: egyfelől ha egy kultúra elemeiről beszélünk, az feltételezi, hogy az adott kultúra nem teljes értékű, mivel elemekre bontható, átalakítható, összerakható; másfelől az adaptáció jelzi a végbemenő folyamatok felszínességét. Ez a felsőbbrendű, másikat kulturálisan felemelni, civilizálni kívánó magatartás a protestáns missziókat is jellemezte, bár esetükben az adaptáció vagy akkomodáció helyett 28 Ld. Bosch, i.m. 409-410. 29 Arról a folyamatról, amelynek során a keresztyénség és egyház egybeolvadt a kultúrával ld. WlLKEN, Robert Louis: „The Church as Culture”, 31-36. 30 VÄHÄKANGAS, Mika: „Modelling Contextualization in Theology”, 281. 31 Boda, i.m. 92. 32 BOSCH, i.m. 417. 2012/1 Sárospataki Füzetek 45