Sárospataki Füzetek 16. (2012)
2012 / 3-4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Marjovszky Tibor: Egy bibliafordító válaszúton: Pákozdy László Márton
Egy BIBLI A FORDÍTÓ VÁLASZÚTON: I’Á KOZ DY : V törvényszerűségeiben fölismertek és leírtak, a nyelvészet fáján perdöntő theologiai gyümölcsöket terem. Itt épphogy csak sejthetjük azt a nagy kérdéskört, amelyet a hajdan tervezett országos bibliafordítói konferencián töviről-hegyire meg kellett volna vitatni. Meddig menjünk a konkordantivitásban illetőleg a hungarizálásban ? Hogyan tudunk megbirkózni azzal a ténnyel, hogy a Bibliát semmiféle fordítás sem tudja olyan mai, „modern” olvasmánnyá tenni, amelyet a fordításból minden további nélkül minden mai ember azonnal megért ? „Modern” csak annyiban lehet a Biblia fordítása, hogy a modern tudomány eszközeivel és követelményei szerint készül. De korunkban nagyon megfogyott - és tovább is fogy - a bibliaolvasók, pláne a bibliaismerők száma. Még kevesebb az olyan közöttük, aki ragaszkodnék a régies, népies, iiturgiális vagy éppen magyaroskodó stílushoz, hanem „Mi van megírva ? Mit is mondott a próféta, de pontosan ?” — ez a kérdésük. Ez a válságos helyzet egyvalamiben nagyon kedvező: arra sarkal, hogy korszakosán újat csináljunk. Lehet, hogy a krízis mélyén ítélet rejlik, Istennek az az ítélete, hogy megutálva avatag hamis kanaánizmusunkat: a LXX óta egész sor sugártörésen és torzuláson átesett, meggyötört bibliai szókincsünket. És most kegyelmesen korszakos, nagyvállalkozásra akar indítani. Érvényesítenünk kellene az ószövetségi eredetű szavak jelentését az újszövetségi nyelvünkben is. A „hűség” kérdése a két szövetség EGY Bibliáját adta föl közös leckénkül. (A december 6.-i bibliatanácsi jegyzőkönyv már így, ironikus idézőjelben emlegeti a „hűséget”, mint annak az okát, hogy a szövegben sok hebraizmus maradt; íme, ebből is látszik, hogy még — vagy már? - nem egészen értünk egyet az értelmezésében.) Ezen a fonalon sok-sok kérdéscsomó vár elvi és gyakorlati megoldásra, döntésre. Csak egy kis példát! Mért kellene tovább őrizgetnünk a bibliai neveket görög-latin-szláv-magyar torzításban még olyankor is, amikor nem bevett magyar keresztnevek ? Mért ne hívjuk úgy Izrael prófétáit, hőseit, tagjait, hegyeit, vizeit, városait, ahogy Izrael hívta s ma újhói hívja? Viszont erőltessük-e ott az izraeli hangképet, ahol a módosult név emberöltők óta meghonosodott (nem mondunk ma már Krisztuszt, Pilátuszt, Amószt, Ciruszt, Tirusz) ? Miért ne alkalmazkodjék ahhoz az újszövetségi fordítás is ? Milyen jó, hogy mi átugrottuk a nemzeti fordításoknak azt a válfaját, amely úgy akart modern lenni, hogy a héber salom (ideogrammja a görög eiréné) helyett így köszöntette Jézussal tanítványait: „Hallo boys”, — „mert ma így köszönnek angolul”. A „hungarizmus” és „purizmus” theologiai szempontból legalább olyan veszedelmes lehet, mint a „hebraizmus” valamilyen ökör-következetes válfaja. Nagyon sok olyan kérdés maradt mindmáig kérdés, amelyet nagyobb fórum előtt kell megbeszélni, mint amekkora egy háromtagú fordítóbizottság, vagy a többségében nem fordítószakmabeli Magyar Bibliatanács. Igaz, vannak olyan bibliai fogalmak és fordulatok, amelyek minden nemzet vagy nép (gojim) gondolkodásától „idegenek”: nem csak azért, mert „hebraizmusok”. Mennyit gazdagodott viszont az „idegen” népek kultúrája ezekkel az átvett „hebraizmusokkal”! Mennyivel többet gazdagodhatnék a magyar theologia is, ha például merné differenciáltan használni az áldozat fogalomkörén belül vagy a szövetségi jogrend területén található „hebraizmusokat”, egy kicsit „hűségesebben”, mint eddig ? Mennyit szegényedtünk, hogy az anthropológia területén vargát rántott a bibliai szótárunk (lélek, szellem, életpára, stb. mind „lélek” lett), kiküszöbölte a „hebraizmusokat”. Bizony igaza volt Luthernek: „Vera theologia est grammatica”. Bibliafordításunk egyik alapkérdése, hogy ebben a korszakváltó időben, a „hebraizmus” igazának engedvén, szabad-e betörni a magyar egyházi nyelvbe — az Újszövetségbe is — az ószövetségi idők nálunk 2012/3-4 SÁROSPATAKI FÜZETEK 145
