Sárospataki Füzetek 16. (2012)
2012 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Martien E. Brinkman: Az igazvoltról és a gonoszról alkotott fogalmaink isteni transzcendenciája
Fogalmaink isteni transzcendenciája egyrészt az isteni teremtőre, másrészt az identitásukat őbenne megtaláló emberekre.9 Ezzel a teológia egyik legfontosabb antropológiai meglátását érintjük, nevezetesen, hogy a teljes embert (totus homo) nem foglalhatja magába egyetlen emberi lény sem, kivéve Jézus Krisztust. Mi csak részben vagyunk saját cselekedeteink produktumai. Énünk csak részben magunk alkotta. Énünk elsődlegesen a Jézus Krisztusban felkínált isteni ajándék eredménye. Később még visszatérek identitásunknak ehhez az ajándékjellegéhez. A Szentírás istenképűségről való mondanivalójának mindig egy két gyújtóponttal rendelkező ellipszis jellege van. Az egyik gyújtópont az emberi létezés eredetére mutat, közös múltunkra, a másik pedig a rendeltetésünkre, közös jövőnkre. Visszatekintve feltehetjük a kérdést, hogy mi alkotja az embervoltot, előretekintve pedig megkérdezhetjük, mi a rendeltetése az embernek. Az a tény, hogy ez a két kérdés együttesen alkotja az ellipszist, azt jelenti, hogy nem lehet őket külön-külön megközelíteni. A rendeltetésünk a múltunkban adatik, múltunk pedig a rendeltetésünkre összpontosít. Minden, az embervolttal kapcsolatos értékítélet éppen ezért mindig attól a kérdéstől függ, hogy mi a rendeltetése az embernek, és a rendeltetésről alkotott minden felfogás többé-kevésbé azokból a lehetőségekből adódik, amelyek eleve adottak az ember teremtettségében. Ezért beszélhet Charles Taylor kanadai filozófus az „ember adott (természetes) ontológiájáról”, ezzel egyszerre kifejezve az ember adott természetét és annak kezdeti (eredetileg?) normatív jellegét.10 Isten szava „Alkossunk embert a képmásunkra...” (lMóz 1,26) éppen az ellenkezője a vallási projekció elméletnek, amely mindig hajlamos az emberi abszolutizálására, következésképpen istenítésére is. A teológiai antropológia ezt mindig kerülni fogja. „Nem vagyunk Isten” — ez az első velős mondanivalója. „Az emberi rendeltetésnek, valódi identitásunknak kijelentésre van szüksége - ez a második velős mondanivalója. Az istenképűség fogalmát tekinthetjük úgy, mint ami legfőképpen erre a rendeltetésre mutat. Azzal, ha az emberre mint istenképre utalunk, a valódi embervolt theomorfjeWeget kap. Éppen ezért Krisztus ennek a teljes megtestesítője.11 Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy az istenképűségről szóló bibliai hivatkozásokban az ember Istentől kapja meg a helyét (eredetét és rendeltetését). Az ember nem Isten. Ez az érem egyik oldala. Az érem másik oldala az, hogy az embervolt isten- képűséggel való leírása nemcsak korlátozó, szűkítő értelemben mutat rá helyünkre, hanem egyfajta „felmagasztaló”, magasba emelő módon is. Az istenképűség folyamatosan arra is emlékeztet, hogy ne gondoljunk túlságosan keveset magunkról. Az istenképűség sérthetetlenségünk záloga. Az lMóz 9,6-ban ez a sérthetetlenség nem valami emberi minőségből fakad, hanem abból a tényből, hogy az ember theomorf azaz Isten képmására teremtetett (Zsolt 8,5). Ez az „ontológiai adottság” (Taylor) mint tény hatalmas mozgásteret (felelősséget) biztosít, mely folyamatos felfedezése magasságok és mélységek útján történik a Szentírásban. 9 Westermann, Claus: Genesis 1-11: A Commentary. Minneapolis: Augsburg Publishing House, 1984. (148-158). 158. 10 Taylor, Charles: Sources of the Self: The Making of Modern Identity. Cambridge MA: Harvard University Press, 1989. 5. 11 Brinkman, M.E.: The Tragedy of Human Freedom. The Failure and Promise of the Christian Concept of Freedom in Western Culture. Amsterdam-New York: Rodopi, 2003. 27-36. 20! 2 CRT SÁROSPATAKI FÜZETE IC 97
