Sárospataki Füzetek 16. (2012)
2012 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Martien E. Brinkman: Az igazvoltról és a gonoszról alkotott fogalmaink isteni transzcendenciája
Mai ien e. Brinkman az istenképűséggel felajánlott emberi életet, az Ábrahám utódainak meghirdetett áldást és a Mózesnek ajándékul adott Tízparancsolat áldását. Ezért még ha a szándék kimondottan a kétoldalúság is, az egyoldalú kezdeményezés továbbra is fennmarad. Különösen az Ádámmal és Noéval kötött szövetség fontos az ember istenképűsé- gének megértéséhez. Ugyanos kitörést jelentenek a szövetség fogalmával kapcsolatos gyakori kirekesztő értelmezésekből. Minden szövetség egyetemes szándékát hangsúlyozzák. A szövetségek a kezdettől fogva nyitottak voltak az egész emberiség számára, nem abban az értelemben, hogy mindenki automatikusan szövetséges taggá vált, hanem abban az értelemben, hogy mindenki számára adattak, és mindenkinek az a rendeltetése, hogy szövetséges taggá váljon. Az Ádámmal és Noéval kötött szövetség istenképűségünkből fakadó közös rendeltetésünkre mutat rá. Később nemcsak a zsidóságon, hanem a keresztyénségen belül is hamar elhomályosult vagy teljesen kitörlődött az a gondolat, hogy a szövetség közös rendeltetést is jelent, pedig már az Ábrahámmal való szövetségből is ki lehet hallani ezt az egyetemes jelentést. Ábrahám Isten általi kiválasztása inkluzív (befogadó) kiválasztás marad. Egyértelmű jele annak a bibliai szabálynak, hogy a partikularitás nem ellentéte az univerzalizmusnak, hanem az az út, mely mentén a közös rendeltetés elérhető. Még ha Isten szab is feltételeket a szövetségeknek, láttuk, hogy végső fokon Isten kegyelme nem az emberi engedelmességtől függ. A szövetség eredeti jelentése Isten feltétel nélküli elköteleződése az emberi partner iránt, amiben semmilyen törvényeskedésnek nincs helye. Isten megbízhatóságának jeleként voltak képesek a reformátorok az emberi történelmet dinamikusan értelmezni. Összekapcsolták Isten szuverenitását és az ember felelősségét, az isteni szándékot és az emberi szabadságot. Az adott bibliai kontextusban értelmezve a szövetségteológia elmozdulást képvisel Isten üdvözítő munkájának egy inkluzívabb és egyetemesebb felfogása irányába.8 Bibliai megfogalmazásban ennek soha nincs kizárólagos, etnikai, faji vagy nemzeti kontextusa, hanem mindig csak erkölcsi és hűségi jelleggel bíró. Pars pro toto értelemben kell értelmeznünk: egy vagy néhány az egészért. Ennélfogva a krisztológiai értelmezés lesz a legmegfelelőbb. A szövetség fogalom reformátori használatának egyik elengedhetetlen folyománya, hogy bibliai értelemben minden ember megteheti, sőt minden embertől elvárható, hogy magát kiválasztottnak tartsa, feltéve hogy Krisztusban való kiválasztottságukat elhívásként, vocatioként fogják fel: áldásnak lenni mindenki számára az Isten országa értékrendjének megfelelően. A bibliai hivatkozások egyértelműen helyre tesznek igen sok szigorú, merev teológiai különbségtételt. A predestináció esetében Isten kegyelme az, ami fölötte áll igazvoltunknak és gonoszságunknak. A szövetség esetében Isten hűsége az, ami fölötte áll hűtlenségünknek és magunk alkotta korlátáinknak. Itt pedig ismét ugyanazzal az aszimmetriával találkozunk: a gonoszról való fogalmaink közelebb állnak az Istenéihez, mint az igazságról, igazvoltról alkotott fogalmaink. Istenképüség A kiválasztás és a szövetség az istenképűségünkből fakadó rendeltetésünk alapján feltételezik egymást. Az ószövetségi tudományok szerint az istenképüség általában nem az emberi létezés valamilyen dimenziójában helyezhető el, és nem valamilyen képességgel társítható, hanem a coram Deo emberi létezéssel áll összefüggésben, utalva ezzel 8 Klempa: „The Concept of the Covenant”, 106. S FŰZI ’/3-4
