Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kónya Péter: Szlovák reformátusok a 17-18. században
Szlovák reformátusoka 17-18. században rí leányegyház.32 A század közepén, 1751-ben azonban az egész anyaegyház, filiali- sával együtt, már az esperesség szlovák kerületébe tartozott.33 A század második felében több panasz is született az egyik vagy másik nyelv használatára vagy mellőzésére vonatkozóan. Például 1758-ban a nagyszeretvai lelkész panaszkodott, hogy az ifjúság a temetéseken mind a szlovák, mind a magyar énekeket énekli, de nem részletezte, hogy melyik énekléssel volt a gond.34 1762-ben panaszkodtak a hívők a tussai lelkészre, aki hétköznap elhagyta a szlovák imát. Az esperesnek, aki három napra elrendelte a szlovák imát, azt állította, hogy felesleges, a hívők úgysem járnak ezekre az alkalmakra.35 A következő évben a málcai jobbágyok azt vallották, hogy a lelkész egy magyar család miatt vasárnap magyarul is prédikált.36 Akkor azonban mindössze négy szlovák parasztcsalád élt a faluban, s valószínű, hogy az egy magyar család a földesúré volt, akinek a református gyülekezet megmaradását köszönhette a katolikus községben.37 A két nyelv egyenlőtlen használatából adódó panaszoknak vagy vitáknak többnyire objektív okai voltak, ilyen volt a lelkészhiány. A mindkét nyelvet beszélő prédikátorok viszonylag kevesen voltak. Amellett több helyen ugyanúgy jól kellett tudni szlovákul és magyarul. Voltak viszont olyan lelkészek, akik nem tudtak magyarul, mint pl. a málcai lelkész és a szlovák liturgikus könyvek szerzője, Jessenius György.38 A szlovák gyülekezetek anyagi helyzete is komoly problémákat okozott. A szlovák anyaegyházak többsége nagyon szegény volt, s ezért a szlovák református lelkészek, tanulmányaik után, gazdagabb gyülekezeteket kerestek.39 Ezek s más viszálykodások a szlovák nyelv templomban való használatáról az esperes, ill. a szuperintendens jóvoltából rendszerint a szlovák hívők érdekében oldódtak meg. így 1759-ben Bánócz és Vásárhely református lakosai egyetértettek a lelkész megmaradásáról azzal a feltétellel, hogy vasárnaponként délelőtt szlovákul, délután magyarul fog prédikálni.40 Még 1738-ban is járt Gerendára (Gálszécs leányegyháza) a miglészi lelkész, mivel a gálszécsi prédikátor nem tudott jól szlovákul.41 S végül, 1763-tól már nem az esperes vizitálta a szlovák egyházakat, hanem az általa megbízott szlovák lelkész, 1763-ban Jessenius György és Szabó Dávid.42 Természetesen a szlovák gyülekezetek drámai fogyásának ténye sem kerülhette el az egyház legfőbb képviselőinek figyelmét, akik már a 18. század első felében rámutattak ennek a folyamatnak okaira, amelyeknek elsősorban a szlovák lelkészek hiányát és a gyülekezetek alacsony anyagi színvonalát tartották. Emellett a lakosság migrációja, a földesurak áttérése, és a katolikus egyházat erősítő törvények folytán a rekatolizálás veszélye továbbra is fennállt. Nyilvánvaló, hogy legjobban éppen az egyházkerület peremén és a katolikus plébániák szomszédságában lévő, és naponta 32 KIRÁLY, Péter: i. m., 31.1. 33 Uo. 34 Uo. 35 Uo. 35 Uo. 32 Uo. 38 Uo., 51. 1.; CSÁJI, Pál: i. m., 12. 1. 39 CSÁJI, Pál: i. m., 18.1. 40 KIRÁLY, Péter: i. m., 31.1. 41 Uo, 30.1. « HARASZY, Károly: i. m„ 94.1. 2011/4 SÁROSPATAKI FÜZETEK 45
